A spanyol állami közlönyben (BOE) már közzétett határozat szerint a hivatalos választási kampány november elsején kezdődik és nyolc napig tart majd. A választásokat követően az új parlament december 3-án tartja meg alakuló ülését.
Ezzel véget ért a spanyol demokrácia XIII. parlamenti ciklusa, amely a második legrövidebb volt az ország történetében, összesen 126 napig tartott.
Kapcsolódó
Ezalatt a felsőház (szenátus) mindössze egy, az alsóház (kongresszus) két rendes ülést tartott, utóbbit egyszer rendkívüli ülésre is összehívták, valamint eredménytelen miniszterelnök-választást is tartottak. A spanyol parlament ebben a ciklusban egyetlen jogszabályt sem fogadott el.
Novemberben a választók ismét 350 alsó- és 208 felsőházi képviselői hely sorsáról döntenek.
A megismételt választás kampányidőszaka egy héttel rövidebb lesz a szokásosnál, ahogy a pártok is kevesebb kampánytámogatást kapnak mint egyébként. Erről 2016-ban döntöttek, amikor szintén meg kellett ismételni a választásokat, mert az akkori győztes konzervatív Néppártnak (PP) nem volt többsége a törvényhozásban, így nem tudott kormányt alakítani.
Hasonló belpolitikai helyzet állt elő most is; a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) áprilisban megnyerte a választásokat, de nem akkora fölénnyel, hogy önállóan kormányozzon. Az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörüléssel folytatott koalíciós tárgyalásai pedig sikertelenek voltak.
Spanyolországban négy éven belül ez lesz a negyedik általános parlamenti választás, de a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint nem kizárható, hogy ez sem hozza meg a kialakult patthelyzet feloldását.
Legolvasottabb
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
Márciusban ingyen megteheti azt, amiért máskor akár tízezreket kell fizetni
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Felemás képet fest a német ipar, ami a magyarra is hatást gyakorol