Az értesülést Andrej Babis cseh kormányfő megerősítette a Twitteren. Babis szerint az uniós tagállamok szerdán döntöttek erről a lépésről, a vakcinákat pedig a jövő hét folyamán szállítják ki az említett három országba - írja az MTI prágai tudósítója.
Az IHNED.cz értesülései szerint a három állam támogatását az tette lehetővé, hogy a Pfizer cégnek sikerült növelnie és meggyorsítania a vakcinák előállítását.
"Az Európai Unió szolidaritásának köszönhetően a jövő héten plusz százezer Pfizer vakcinát kapunk. Ez lehetővé teszi, hogy felgyorsítsuk az oltási folyamatot, amire nagy szükségünk van" - írta a cseh miniszterelnök a Twitteren, aki egyben köszönetet mondott az uniós partnereknek a szolidaritásért.
Csehország a közös uniós eljárás alapján mintegy hárommillió Pfizer/BioNTech vakcinát rendelt. Ezen kívül Csehországban a Moderna és az AstraZeneca vakcinával oltanak. A csehek az Európai Unióban jóvá nem hagyott vakcinákat nem használják.
Csehországban eddig több mint 700 ezer személyt oltottak be koronavírus-elleni vakcinákkal. Jan Blatny egészségügyi miniszter szerint jelenleg naponta mintegy 25 ezer embert tudnak beoltani Csehországban, ezt a következő hetekben legalább napi 30 ezerre szeretnék növelni - írja az MTI.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép