A Szilícium-völgyben vállalt munkát Sebastian Kurz, aki idén októberben kényszerült lemondani a kancellári tisztségről – írja az Index a Kronen Zeitungra hivatkozva.
A politikus állítólag már leszerződött a meg nem nevezett céggel és néhány nap múlva hivatalosan is bejelentik az érkezését. A volt kancellár új beosztásában állítólag San Francisco, Bécs, valamint német és svájci városok közt fog utazgatni.
Kapcsolódó
A 35 éves exkancellár október 9-én bukott bele egy korrupciós ügybe: az osztrák államügyészség (WKStA) amiatt nyomozott, hogy bizonyítékokat találjon arra, manipulálta-e az ÖVP az Österreich napilapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fizettek-e azok megjelentetéséért.
Kurz távozásakor tíz évnyi politikai tevékenységére visszatekintve rendkívüli hálát érez és köszönetet mondott mindazoknak, akik mellette álltak. Elmondta, az elmúlt időszakban azt érezte, hogy "üldözik" és csak újabb vádakkal találta szembe magát, amely ugyan a politikában normális, de számára nagyon kimerítő volt. Nem sokkal később megszületett gyermeke is, akkor azt mondta, hogy nem tervez többet politizálni, de várja, hogy tisztázhassa ártatlanságát.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött