Amikor a nyugati szankciók 2022-ben élesedtek, sokan várták az orosz gazdaság azonnali térdre rogyását. Ez nem történt meg. A Kreml sikeresen állította át a rendszert hadigazdasági üzemmódra, az állami megrendelések pedig mesterségesen pörgették a GDP-t. Mostanra azonban úgy tűnik, ez a modell elérte a korlátait.
A tartalékok fogynak, a munkaerő hiányzik, és a piacok szűkülnek.
2026 februárjában már egyre több jel mutat abba az irányba, hogy az orosz gazdaság a kifulladás jeleit mutatja.
Putyin kénytelen volt színt vallani
A legkomolyabb jelzés magától az elnöktől érkezett. Míg korábban az orosz vezetés előszeretettel büszkélkedett a nyugati átlagot meghaladó növekedési adatokkal, Vlagyimir Putyin a napokban kénytelen volt személyes eligazítást adni a számok tertngerében.
Az orosz elnök maga erősítette meg: az orosz gazdaság növekedése 2025-ben mindössze 1 százalékra lassult.
Ez a szám önmagában is alacsony, ám egy háborús konjunktúrában, ahol az állam soha nem látott összegeket önt a hadiiparba, az 1 százalékos növekedés gyakorlatilag stagnálást, sőt, háborús gazdaságpörgetés nélkül recessziót jelentene.
Háborús infláció
Az orosz elnök a lassulást tudatos, a pénzromlás megállítását célzó lépésként igyekezett tálalni egy minapi kormányülésen. Putyin magyarázata szerint a gazdaság túlfűtött állapota veszélyeztette a lakosságot, ezért kellett behúzni a féket.
„A feladat világos: helyre kell állítanunk a hazai gazdaság növekedési ütemét, javítanunk kell az üzleti klímát, és fokoznunk kell a beruházási aktivitást, a munkatermelékenység növelésére összpontosítva”
– mondta Putyin, a gyenge GDP-adatokat magyarázva.
Ám a lassulás mögött komoly strukturális problémák állnak, amelyeket már ráolvasással sem könnyű elfedni:
- Munkaerőhiány: A frontszolgálat és a kivándorlás miatt egyszerűen nincs, aki dolgozzon. Ez bérspirált indított el, ami fűti az inflációt.
- Technológiai lemaradás: A szankciók lassan, de biztosan fejtik ki hatásukat; az alkatrészhiány és a nyugati technológia pótlásának nehézségei fékezik a termelékenységet.
Apadnak az olajdollárok – A hadikassza veszélyben
A lassuló növekedésnél is fájdalmasabb pont a költségvetés bevételi oldalának megingása. Az ellenzéki Meduza elemzése rávilágít:
az orosz költségvetés gerincét adó olaj- és gázbevételek durván zsugorodnak.
A háború finanszírozása és a szociális béke fenntartása eddig nagyrészt a Nemzeti Vagyonalapból és az extraprofitból történt. Ez a forrás azonban nem feneketlen. A portál elemzése szerint a bevételek csökkenése közvetlen veszélyt jelent a Kreml hadikasszájára.
Ha a bevételek nem fedezik a kiadásokat, Oroszországnak két rossz választása marad: vagy a lakossági jóléti kiadásokat vágja meg kockáztatva a belső elégedetlenséget, vagy az adóterheket növeli drasztikusan.
A rémálom forgatókönyv: India kihátrál?
A gazdasági elszigeteltség eddig azért nem volt végzetes, mert Kína és India örömmel felvásárolta az Európából kiszorult orosz energiahordozókat. Most azonban repedezni látszik ez a szövetség is.
A hét elején már felmerült annak a lehetősége, hogy Donald Trump hathatós nyomására India leállíthatja, vagy jelentősen korlátozhatja az orosz olaj vásárlását. Ez pedig nagyon durva érvágás lenne, ám az oroszok állításuk szerint eddig nem kaptak erről hivatalos tájékoztatást. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő sietett is leszögezni:
A Kreml nem hallott olyan nyilatkozatot, miszerint India leállítaná az orosz olaj vásárlását.
Ha India valóban kiesik, Oroszország végzetesen kiszolgáltatottá válik egyetlen megmaradt nagy vásárlójának, Kínának. Peking pedig hírhedten kemény tárgyalópartner: monopóliumhelyzetben olyan nyomott áron veheti át az orosz nyersanyagot, ami már alig termel profitot Moszkvának.
Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes, korábbi olajminiszter újságíróknak adott nyilatkozata mindenesetre arra enged következtetni, hogy egyelőre nem aggódnak az indiai vásárlók esetleges elvesztésétől:
„Összességében az energiaforrásunkra hatalmas igény van. A kínálat mindig talál majd keresletet, az egyensúly fennmarad” – mondta optimistán a TASZSZ hírügynökségnek.
Mindent előre lejátszottak – és nem érdekli őket
Felmerül a kérdés: ha ennyire rosszak a kilátások, miért nincs pánikhangulat a Kremlben? A Meduza által közölt elemzés szerint a Nyugattal való szakítás messze nem hirtelen fordulat, hanem egy évtizedek óta érlelt stratégiai döntés volt. Putyinék már a Krím 2014-es annektálása előtt, sőt, a színes forradalmak idején elkezdtek készülni a gazdasági leválásra.
A Kreml belső számításai szerint:
- Számoltak a gazdasági visszaeséssel és a szankciókkal,
- kalkuláltak az életszínvonal csökkenésével.
De nem tartották ezt akkora tragédiának.
A Kreml logikája szerint a szuverenitás és a geopolitikai befolyás növelése minden gazdasági áldozatot megér. Úgy vélték, az orosz társadalom tűrőképessége végtelen, a Nyugat pedig előbb-utóbb úgyis elfárad. Amíg a gazdaság képes finanszírozni a háborút és a hatalmi apparátust, addig a Kreml szempontjából működik, még azon az áron is, ha a lakosság életszínvonala a 2010-es évek szintjére zuhan is vissza.
Miután egy alkotmányjogi trükközés után Vlagyimir Putyin a kormányfői székből 2012-ben visszatért a Kreml élére, elkezdte felkészíteni az országot a legrosszabb forgatókönyvekre: egy újabb globális gazdasági válságra – vagy háborúra. Ennek érdekében 2012 nyarán
az orosz kormány egy szimulációs játékba fogott, amely Oroszország és a Nyugat közötti teljes szakítást modellezte.
A gyakorlat forgatókönyvének megírását Andrej Belouszov gazdaságfejlesztési miniszterre bízták. Bár a hivatalosan egy újabb gazdasági válság kezelésének eszközeit igyekeztek felsorakoztatni, mind Belouszov, mind Dmitrij Medvegyev akkori miniszterelnök, ex-elnök tisztában voltak vele, hogy a tét valójában Oroszország globális piacoktól való elszakadásának elvi lehetősége volt, beleértve egy esetleges háború kitörését is.
Belouszov mintának Iránt vette alapul, amely éppen akkor került szigorú nemzetközi szankciók alá, ami lehetetlenné tette az olaj szabad kereskedelmét. Ám kiderült: a szankciók megkerülhetők, a globális piacok pedig nem engedelmeskednek teljes mértékben a nyugati szabályozásnak.
Ennek fényében Belouszov több forgatókönyvet is modellezett: válság csak az eurózónában; válság az eurózónában, majd stagnálás az EU-ban és az USA-ban; valamint több hirtelen összeomlás a nyersanyagpiacokon. Arra a következtetésre jutott, hogy a legkedvezőtlenebb körülmények között is – például ha az orosz olaj ára 60 dollárra esik hordónként – bizonyos forgatókönyvek ugyan jelentős veszteségekkel járhatnak (akár 80 milliárd dolláros tőkekimenekítés, a nemzeti valuta 47 rubel/dollárig történő zuhanása, az infláció megduplázódása 12 százalékra, a munkanélküliség 2 százalékos emelkedése és a lakosság reáljövedelmének 4 százalékos csökkenése), de a rendszer nem roppan meg.
Putyin szintet lépett: már Jézus Krisztus nevében vívja a háborút
Miközben Vlagyimir Putyin az ortodox karácsony napján már krisztusi küldetésként beszél az ukrajnai háborúról, a Kremlhez közel álló háborúpárti bloggerek azon élcelődnek, hogy míg az amerikaiak simán elrabolták Nicolás Madurot, Oroszországnak csak egy herszoni mosómedve jutott zsákmányul. >>>Belouszov azonban meglátta a lényeget, ami gyakorlatilag előrevetítette Putyin későbbi Nyugat-ellenes eszkalációját: a válság utáni helyzetben Oroszország már nem függött a nyugati pénzektől, a gazdaság azok nélkül is képes volt növekedni. A pénzügyi rendszer 2008–2012 közötti, a globális válságra adott válaszként végrehajtott totális átalakítása lehetővé tette, hogy az állam ellenőrzése alá vonja az országon belüli pénztömeget. Még ha ez a lakosság reáljövedelmének csökkenését is ígérte, ez a modell lehetővé tette egy újabb válság vagy háború átvészelését anélkül, hogy a gazdasági modell összeomlana.
Putyin pedig pontosan erre az eshetőségre volt kíváncsi, 10 évvel az Ukrajna elleni offenzíva előtt.
Nem összeomlás, hanem lassú fulladás
A 2026-os év eleji helyzet alapján az orosz gazdaság bizonyosan nem fog holnapután látványosan összeomlani. Nincsenek üres polcok a boltokban, és a bankrendszer is működik. A kérdés persze nem is az, hogy bírja-e Oroszország a szankciókat, hanem az, hogy a lakosság és az elit meddig hajlandó finanszírozni ezt a lassú, de biztos lecsúszást.