Vlagyimir Putyin hétfőn fogadta Andrej Kosztyint, a VTB Bank (volt külkereskedelmi bank) elnök-vezérigazgatóját, aki arról számolt be, hogy 2014 eleje óta 26 milliárd rubelt (670 millió amerikai dollárt) veszítettek Ukrajnában. A második legnagyobb orosz bank vezetője hozzátette, hogy az év végéig ez az összeg megduplázódik, miután Ukrajnában nagyon meglazult a fizetési fegyelem, ráadásul az ukrán fiókokat és alkalmazottakat gyakran érik támadások, rendszeresen kapnak fenyegetéseket.
Orosz sajtóbeszámolók szerint válaszában Putyin kifejtette, hogy az orosz bankoknak tovább kell működniük a szomszédos országban minden nehézség dacára. "Elsősorban azért, mert Ukrajna bankszektorában az orosz pénzintézetek részesedése több mint 30 százalék, és ha leállítjuk működésüket, az további súlyos, igen komoly csapás lesz az ukrán gazdaságra. Ez pedig nem érdekünk" - fogalmazott az orosz elnök.
Hangsúlyozta, Oroszországnak az az érdeke, hogy megbízható, stabil partnerrel legyen dolga. Hozzátette, hogy jó példa a partneri együttműködésre az orosz és az ukrán jegybank közötti kapcsolat.
A találkozó során Putyin figyelmeztette az orosz vállalatokat, hogy ne számítsanak állami támogatásra, ha túlzottan eladósítják magukat. A vállalati hitelfelvevőket terheli a felelősség minden kockázatért, amely nem geopolitikai okok, hanem gazdasági tevékenységük miatt keletkezik - tette hozzá az elnök, aki egyetértett Kosztyinnal abban, hogy a gazdasági élet minden szereplőjének be kell tartani a banki, fizetési fegyelmet.
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Brutális, hogy mi megy az osztrák határon a logisztikában
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Dollármilliárdos foci-show: így kaszálhatnak nagyot a 2026-os vb-vel
Robbantás Moszkvában, káosz Budapesten