Vlagyimir Putyin először látogatott el a Krím félszigetre azóta, hogy a területet Oroszországhoz csatolták márciusban. A látogatást a Kreml egészen az utolsó pillanatig nem erősítette meg. Az orosz államfő a nap folyamán előbb a második világháború európai hadszínterén aratott győzelem 69. évfordulója alkalmából a moszkvai Vörös téren tartott katonai felvonulást tekintette meg, majd ezt követően utazott az orosz Fekete-tengeri Flotta bázisának helyet adó Szevasztopolba, ahol a város fasiszta megszállás alóli felszabadításának 70. évfordulóját is ünneplik.
Putyin érkezésére időzítették az orosz hadiflotta felvonulását és a különleges, 70 repülőgép és helikopter részvételével rendezett légi bemutatót. Erre az alkalomra Szevasztopolba küldték a Szu-27-es vadászgépekkel repülő, híres Orosz Vitézek és a MiG-29-es harci repülőgépeken látványos bemutatókat tartó Fecskék nevű műrepülő egységeket, amelyek a világ különböző légi parádéin felléptek már.
Vlagyimir Putyin annak ellenére látogatott a Krím félszigeten különleges státust élvező városba, hogy útját éles bírálatok előzték meg. Az ukrán vezetés provokációnak tartja az orosz elnök látogatását, Angela Merkel német kancellár pedig óvta az orosz elnököt a krími erődemonstrációtól.
Merkel a ciprusi elnökkel zajlott berlini tárgyalását követő tájékoztatón elmondta, hogy négy évvel ezelőtti moszkvai látogatásán személyesen is megtapasztalta, milyen sokat jelent az oroszoknak a nemzetüknek "végtelen szenvedést okozó" nácizmus legyőzése, de hozzátette: "sajnálatos lenne, ha ezt a napot ilyen feszült helyzetben parádé rendezésére használnák, és ehhez az orosz elnök asszisztálna".
Halottak Donyeckben
Pénteken nyolc szakadár társaival együtt megkísérelte elfoglalni a helyi belügyi parancsnokság épületét a kelet-ukrajnai Donyeck megye déli részén lévő Mariupol kikötővárosban, de tűzharcba keveredtek és meghaltak. A biztonsági erők és a szeparatisták között folyó tűzharcban a városi egészségügyi szolgálat közlése szerint további négy ember megsebesült.
Az épület védelmében az Azov nevű különleges zászlóalj tagjai és az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) helyi részlegének munkatársai vesznek részt. A szeparatisták Kalasnyikov gépkarabélyokkal lőnek. A város több pontján kitört lövöldözésekről, sebesültekről, vértócsákról számoltak be szemtanúk. Közben ukrán zászlós páncélozott harcjárművek is több helyen feltűntek Mariupolban és környékén.
Helybeliek közül többen közösségi portálokon arról számoltak be, hogy lángokat láttak a városháza első emeletén. Ellentmondó hírek érkeztek a napokban arról, ki ellenőrzi most a mariupoli városházát. Szerdán előbb arról számoltak be helyi források, hogy a biztonsági erők visszafoglalták a városházát a szakadároktól, majd néhány órával később azt közölték, hogy a szeparatisták újra hatalmukba kerítették az épületet. Eközben viszont a kijevi vezetés végig azt állította, hogy a stratégiai fontosságú, azovi-tengerparti város teljesen a biztonsági erők ellenőrzése alatt áll.
Közben a szomszédos, kelet-ukrajnai Luhanszk megyében szakadárok agyonlőttek egy házaspárt, és súlyosan megsebesítették 10 éves kislányukat egy ellenőrzőpontnál.
A házaspár két Toyota márkájú személygépkocsival próbált átjutni a szakadárok ellenőrzőpontján a Harkiv-Rosztov autóúton, Novo-Borovici térségében. Szemtanúk szerint nem álltak meg a szakadárok felszólítására, ezért utóbbiak automata fegyverekkel tüzet nyitottak rájuk.
Donyeckben maszkot viselő fegyveresek támadtak rá egy büntetés-végrehajtási intézményre. A támadók négy autón érkeztek a börtönhöz, egy Makarov pisztollyal és három, töltény nélküli Kalasnyikov gépkarabéllyal rontottak be az őrszobára. A börtönőrök közül senki sem sérült meg. Az ügyben nyomozás indult.
A Donyeck megyei Kosztyantinyivka településen agyonlőttek szakadárok agyonlőttek egy papot, aki beszélni próbált velük.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban