Orosz gyártmányú űrhajók nem fognak a nemzetközi űrállomásra (ISS) amerikai űrhajósokat szállítani azt követően, hogy 2019 áprilisában lejár Oroszország és az USA erre vonatkozó szerződése - idézte a Moscow Times Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettest, aki egyben a kormányon belül felel az ország védelmi és űriparáért.
Moszkva és Washington kapcsolata azóta romlott meg, hogy az Oroszország 2014 tavaszán leválasztotta a Krím félszigetet Ukrajnáról, az oroszbarát szeparatisták oldalán beavatkozott a Délkelet-Ukrajnában kibontakozott polgárháborúba, majd internetes akciókkal megpróbálta befolyásolni a 2016-os amerikai elnökválasztást. Az oroszok az utóbbi két állítást tagadják.
Szoros határidő
Az űrkutatás azon ritka területek közé tartozik, amelyeket nem érintettek az USA szankciói, illetve az ezekre adott orosz válaszlépések. A NASA asztronautái az amerikai űrsiklóprogram lezárását követően, azaz 2011 óta Szojuz rakéták (képünkön) kabinjaiban jutottak fel az ISS-re.
Azzal, hogy Moszkva nem hajlandó hosszabbítani, nyomás alá kerül az amerikai űrhivatal, amely szintén 2019 áprilisától akar embereket juttatni a világűrbe Elon Musk üzletember SpaceX Crew Dragon kereskedelmi űrhajóján. Úgy tűnik, mostantól szigorúbbá vált ez a határidő, mert máshogy nem lesz majd módjuk embert küldeni Föld körüli pályára.
A fotó forrása: Kirill Kudryavtsev/AFP
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára