Megállapodott a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall a munkaadókkal arról, hogy Baden-Württemberg szövetségi tartományban a fém- és villamosenergia-ipari dolgozók bérét emelik – írja a Bloomberg.
Az érintett mintegy 3,9 millió munkavállalók jövőre 5,2, 2024-ben pedig 3,3 százalékos fizetésemeléssel számolhatnak, ezen felül pedig egy összességében háromezer eurós (1,22 millió forintos) nettó bónuszt is kapnak az infláció okozta megélhetési nehézségek enyhítésére. Utóbbihoz két részletben jutnak hozzá: 2023 márciusában, majd 2024-ben.
A munkavállalóknak hamarosan jelentősen több pénz lesz a zsebükben – egy ideig legalábbis
- mondta Joerg Hofmann szakszervezeti elnök.
Az ING közgazdásza, Carsten Brzeski szerint azonban a kialkudott béremelés nem lesz elegendő a magas infláció miatt visszaesett vásárlóerő ellensúlyozására, kármentésre mindenesetre jó lesz.
A megállapodás precedensértékű lehet, hiszen Európa-szerte követelnek a munkavállalók béremelést az inflációra és a megélhetési nehézségekre hivatkozva. A munkaadókat azonban közben szintén nehéz helyzetbe hozzák ezek a problémák, hiszen drágulnak a nyersanyagok, az áramszámlák és a vásárlóik sem tolerálják a végtelenségig az áremeléseket.
Mielőtt megszületett volna a megállapodás, mintegy 900 ezer munkavállaló vett részt a szakszervezet által meghirdetett munkabeszüntetésen, ez pedig többek között a Robert Bosch autóalkatrész-gyártót is érzékenyen érintette.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Döntött a rendőrség: örök rejtély marad a hatvanpusztai zebrák ügye
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben