A Lars Lingbeil által előterjesztett törvényjavaslatot már szerdán jóváhagyhatja a kormány, ugyanakkor a Zöldek Pártja az intézkedés hatásaként rendkívüli költségvetési hiányt vizionál.
Gazdaság elemzők szerint az adókönnyítések mintegy 46 milliárd eurós bevételkiesést jelenthetnek a szövetségi költségvetésben, ugyanakkor a vállalatok számára vonzó adófeltételeket reményeik szerint a beruházások élénkülését fogják eredményezni.
Kapcsolódó
A tervezet az ARD információi szerint az üzleti célokra használt elektromos autók vásárlásának rendkívüli ösztönzését is tartalmazza. Már a beszerzés évében 75 százalék, de még az azt követő évben is jelentős összeget vonhatnak le az adóból.
A Német Autóipar Szövetség (VDA) úgy véli, hogy működhet a tervezett rendszer. Autóipari elemzők szerint ugyanakkor a cégek autóvásárlások jótékony hatással lehetnek a magánautók piacára is, mivel a piacon jóval több elektromos autó jelenik majd meg, és a céges kocsik is a magánvásárlók között találják meg új tulajdonosaikat.
A bíróság sem állítja meg a német kormány kitoloncolási elképzeléseit
A német kancellár kitart a menedékkérők határon történő feltartóztatásának terve mellett, hiába döntött másképp egy érintett ügyben a bíróság. A rendőrök már korábban bejelentették, hogy nem fogják bírni kapacitással.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak