A német kancellár kitart a menedékkérők határon történő feltartóztatásának terve mellett, és úgy vélte kedden, hogy a kormánynak még az ügyet némileg visszavető első bírósági döntés ellenére is van elég mozgástere arra, hogy ezt megvalósítsa.
Friedrich Merz védelmébe vette kormánya bevándorláspolitikai elképzeléseit, miután hétfőn a berlini közigazgatási bíróság három szomáliai menedékkérő ügyében kimondta:
jogellenes eljárás az, hogy a határőrség feltartóztatja a bevándorlókat a határon.
A konkrét eset május 9-én történt, amikor a német határőrök megállítottak és visszaküldtek Lengyelországba három szomáliait arra hivatkozva, hogy biztonságos országból érkeztek. A bíróság szerint az érintettek menedékkérelmét Németországnak az Európai Unió által előírt dublini eljárás alapján kellett volna elbírálnia, de a szóban forgó esetben nem engedték őket a határátkelőn túlra.
Friedrich Merz elismerte, hogy a bírósági határozat némileg szűkíti a kormány mozgásterét, de – mint mondta – még mindig van mozgástér. Biztosak vagyunk abban, hogy megvalósítható a (bevándorlók) feltartóztatása (a határon) – jelentette ki a kancellár, kiemelve, hogy a hatályos uniós jog keretein belül fognak eljárni.
Fel fogunk lépni a közbiztonság és a közrend védelme érdekében, illetve hogy elejét vegyünk városaink és településeink túlterhelésének. Addig, amíg nem javul a helyzet jelentősen az Európai Unió külső határán, Németország kénytelen lesz fenntartani az ellenőrzést a belső határokon
– fogalmazott Merz.
Röviddel hivatalba lépése után Alexander Dobrindt belügyminiszter elrendelte a határellenőrzések szigorítását, valamint lehetőséget biztosított arra, hogy a menedékkérőket már a határokon visszautasítsák. Dobrindt hétfőn a bírósági döntésre reagálva azt mondta: nincs ok arra, hogy ebben az egyedi esetben született határozat alapján változtassunk a gyakorlaton.
Nem bírják a kitoloncolást: két hét alatt bedobhatja a törölközőt a német rendőrség
Nem biztos, hogy a német rendőrség két-három hétnél tovább bírja a határellenőrzést, a migránsok visszafordítását és a kitoloncolást. A szakszervezet vezetője szerint, ehhez rengeteg túlórára van szükség, és a megfelelő képzést sem kapták meg az eljáráshoz. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz