A CSU az európai parlamenti választási kampány hevében "túlmegy minden határon" - idézte a Die Welt csütörtökön az SPD főtitkárát, Yasmin Fahimit, aki szerint a bajor konzervatívok "visszataszító" módon az ukrán emberek kárára kampányolnak és jobboldali populista politikát folytatnak.
Fahimi a CSU európai parlamenti választási listájának vezetője, Markus Ferber szavaira reagált, aki a Spiegel Online hírportálnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter gyakori ukrajnai utazásainak csak költségei vannak, eredményei pedig nincsenek. A miniszternek a haszontalan egyéni akciók helyett azon kellene fáradoznia, hogy az Európai Unió országai közösen lépjenek fel az ukrajnai válság megoldásáért - mondta a bajor politikus.
Markus Ferber egy héten belül másodszor fogalmazott meg a német politikában szokatlanul éles bírálatot a szociáldemokratákkal szemben. A listavezető a CSU vasárnapi kongresszusán az európai szocialisták csúcsjelöltje, Martin Schulz menekültügyi reformjavaslataival kapcsolatban azt mondta, hogy az SPD-s politikus "elszegődött ügyvezetőnek az afrikai embercsempész bandák szövetségéhez".
Andreas Scheuer, a CSU főtitkára Schulznak az euróövezeti államadósság-válság kezelésére vonatkozó terveiről szólva hozzátette, hogy "a személy és az ábrázat német származású, de a hang és a tartalom az eladósodott válságállamokból jön".
Megfigyelők szerint a CSU a baloldal kemény bírálatával a szavazóbázisát kívánja mozgósítani a május 25-ei európai parlamenti választásra. A párt csak Bajorországban indul, ahol ugyan várhatóan 50 százalék körüli eredményt ér majd el, de az a veszély fenyegeti, hogy nagy presztízsveszteséget szenvedve alulmarad az újonc, tavaly alakult euroszkeptikus Alternatíva Németországgal (AfD) szemben, amelyre az egész országban lehet szavazni. Az AfD a legutóbbi mérések szerint a voksok 7 százalékát szerezheti meg. A CSU a legutóbbi, 2009-es EP-választáson a bajorországi szavazatok 48,1 százalékát kapta meg, ami a Németország egészében leadott voksok 7,2 százalékát jelenti.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Kik voltak 2025 igazi nyertesei és vesztesei?
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve