A boltok vasárnapi és ünnepnapi zárva tartására vonatkozó beterjesztés a kereszténydemokratáktól érkezett. A KDH állásfoglalásában úgy fogalmazott, elsősorban a gyerekes családoknak kívánnak segíteni. A javaslatot azonban a pozsonyi parlament elutasította.
A Polis közvéleménykutató-intézet legutóbbi felmérése szerint Szlovákia lakosainak több mint a fele ellenzi, hogy az üzletek vasárnap és ünnepnapokon nyitva tartsanak. A válaszadóknak arra a kérdésre kellett felelniük: "Beleegyezne-e a Munka Törvénykönyvének esetleges megváltoztatásába, amely értelmében vasárnap és ünnepnapokon betiltanák a kiskereskedelmi árusítást?"
A megkérdezettek 58,1 százaléka igenlő választ adott. Csupán 18,9 százalék vélekedik úgy, hogy mindenképpen nyitva kellene tartaniuk az üzleteknek ezeken a napokon, további 16,9 százalék azt vallja, hogy inkább tartsanak nyitva. A megkérdezett több mint 6 százaléka pedig nem tudott választ adnia kérdésre.
Szlovákiában az emberek nagy része ugyanakkor előszeretettel vásárol vasárnap. Az üzletközpontok általában tele vannak. Az egyik kereskedelmi bank szintén a közelmúltban közzétett felmérése alapján a 2013-as bankkártyás fizetések vizsgálatából kimutatható, hogy az élelmiszerbolti bevásárlások közül havonta egyet vasárnap intéznek az emberek. Szlovákiában a megyék többségében az vásárlók több mint 30 százaléka megy vasárnap boltba.
A munkáltatók viszont arra figyelmeztetnek, hogy a zárva tartásra vonatkozó rendelkezés elbocsátásokat eredményezne. Egyes kimutatások szerint az üzletek vasárnapi és ünnepnapi zárvatartásával 3500 munkahely szűnhetne meg Szlovákiában, elsősorban olyan pozíciók, amelyeket nők töltenek be.
Legolvasottabb
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Ha ez a helyzet tartósan fennmarad, megszűnnek a kisboltok Magyarországon
Felemás képet fest a német ipar, ami a magyarra is hatást gyakorol