A jelek szerint az osztrák választóknak és a közéletnek komolyan meg kell küzdeniük a long-Covid kellemetlen hatásaival, legalábbis ha témaválasztásukat nézzük. Az elmúlt héten ugyanis három népszavazásra bocsátott kérdésnek is sikerült 100 ezernél is több aláírást összegyűjtenie, így azokat a törvények szerint a Szövetségi Parlamentnek is napirendre kell tűznie és érdemben meg kell tárgyalnia. A három kérdés közül az utolsó az volt, hogy
Ausztriában el kell törölni a kötelező oltásokról szóló törvényt, mindezt úgy, hogy az országban jelenleg nincs egy kötelezően beadandó oltás sem, a jelenlegi szabályok mindössze ajánlásokat fogalmaznak meg ezzel kapcsolatban.
A történetnek persze van előzménye. Az aláírásgyűjtési kezdeményezés már a második felvonása a kötelező oltások elleni hangulat kihasználását célzó kezdeményezésnek. Mint ismert, Ausztria volt az egyetlen, amely 2021 végén bevezette a Covid-19-es járvány idején a betegség ellen szolgáló védőoltás kötelező beadatását a lakosság körében. A törvény elfogadását követően a mostani kezdeményezést is jegyző Robert Marschall azonnal indított már egy aláírásgyűjtést, azonban az abban megfogalmazott követeléseket 2022 decemberében tárgyalta csak az osztrák parlament. Mindezt úgy, hogy a kötelező oltásokról szóló törvény soha nem is lépett életbe és a parlament már 2022 nyarán végkép eltörölte.
![Az osztrák parlament épülete](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202311/orig/image1699957568.jpg/900/)
A kezdeményezés szövege szerint az aláírók most azonban már azt szeretnék, hogy a jövőben se lehessen oltási kötelezettséget előírni senki számára, mert az szerintük alkotmányellenes. Sőt, a kezdeményezés szövegezése szerint oltási tilalmat kellene bevezetni a 18. év alattiak körében, nehogy a gyanútlan szülők gyermeküknek kárt okozzanak. Szerintük ugyanis az oltások mellékhatásai túlságosan jelentősek és akár a beoltott halálához is vezethetnek.
Arra a kérdésre is megvan a válaszuk, hogy mivel lehetne a védőoltásokat helyettesíteni - talán még az olyan halálos kimenetelű gyerekbetegségek, mint a kanyaró, vagy a tartós károsodást okozó mumpsz és rubeola esetében is. Szerintük arra elegendő az egészséges táplálkozás, a napfény, a D vitamin, a testmozgás és a pszichés feszültségoldás is.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)