A lakásépítők nemzeti szövetsége (NAHB) kedden azt közölte, hogy az októberi mutató 38 pontra, idei mélypontra süllyedt a szeptemberi 46 pontról. Elemzők kevésbé romló mutatóra, 43 pontra számítottak.
Az 50 pont alatti mutató azt jelzi, hogy több cég látja rossznak az üzleti feltételeket, mint jónak.
Az októberi mutatót elsősorban az építőanyagok drágulása és a jelzáloghitel-kamatok emelkedése rontotta.
Az átfogó index mindhárom összetevője jelentősen csökkent októberben. A következő fél évre vonatkozó értékesítési várakozások alindexe 11 ponttal, 35 pontra csökkent. Az iparág jelenlegi helyzetét értékelő mutató 9 ponttal, 45 pontra esett, míg a keresleti várakozások alindex 6 ponttal, 25 pontra süllyedt.
„A magas, hét százalék körüli jelzálogkamatok jelentősen visszafogták a keresletet, különösen az első lakásvásárlók körében” – mondta Jerry Konter, a NAHB elnöke az MTI szerint.
A NAHB bizalmi indexének átlagos értéke 1985-től mostanáig 52,3 pont. A mutató 2009 januárjában történelmi mélypontra, 8 pontra esett, 2020 novemberében pedig rekordmagasan, 90 ponton állt.
A NAHB-nak több mint 140 ezer, az építőiparban és a kapcsolódó területeken működő cég a tagja.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt