Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a legnagyobb lengyel vállalkozások vezetőivel akar találkozni, ezért meghívta őket egy stadionba, hogy megbeszéljék, milyen módon lehetne a lengyel gazdaság fejlődését felgyorsítani - írta a gazeta.pl. A miniszterelnök több tucat lengyel vállalkozóval találkozik, mindegyik szerepel a leggazdagabb lengyelek listáján.
Az új kormányzati ciklus elején a gazdasági szakemberek segítségét akarja kérni a gazdasági stratégia kialakításához. A fórumot ugyanakkor nem ő, hanem Adam Góral, az Asseco informatikai nagyvállalat alapítója kezdeményezte.
A stratégia első eleme már megvan: felállítottak egy csúcsminisztériumot, amelynek az a feladata, hogy ellenőrizze az állami vállalatokat. A tárca alá 200 nagy véget toltak be, köztük olyanokat, mint a PKN Orlen, a KGHM, a PZU, bga y a PKP. Érdekesség, hogy a TVP, azaz a köztévé nem kerül ah új felügyelet alá. Jaroslaw Kaczynski a kormánypárt, a Jog és Izgazságosság elnöke, Lengyelország tényleges vezetője azt várja a gazdasági vezetőktől, hogy előzzék meg a visszaesést. Azt a szót, hogy válság nem is akarja használni, Lengyelországban ilyen csúfság nem fordulhat elő.
Legolvasottabb
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Felemás képet fest a német ipar, ami a magyarra is hatást gyakorol
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak