Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank rendszer, a Fed monetáris politikai testülete, a nyíltpiaci bizottság (Federal Open Market Committee, FOMC) legutóbbi, március 20-21-i ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 1,25-1,50 százalékos sávról 1,50-1,75 százalékos sávra emelte meg az irányadó kamatot.
A márciusi ülés csütörtökön nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvének a tanúsága szerint a döntéshozó testület körében egyetértés alakult ki arról, hogy stabil növekedési pályán halad az amerikai gazdaság, a növekedési kilátások mellett az inflációs cél megközelítésének a valószínűsége is javult.
Ennek megfelelően az irányadó kamat 25 bázispontos megemelése mellett is egyhangú döntés született az ülésen.
A jegyzőkönyv ugyanakkor említést tesz a testület tagjainak az amerikai-kínai kereskedelmi vita esetleges elfajulása és annak káros következményei miatt táplált aggodalmairól is. Megjegyzi ugyanakkor, hogy bár az adócsökkentéseknek és a közkiadások növelésének a gazdaságélénkítő hatása még várat magára, de nem fog elmaradni és még a munkaerő-piaci kínálat szűkülésével együtt is újabb lökést ad a gazdaságnak.
A dokumentum alapján tehát akár a korábban jelzettnél meredekebb monetáris szigorítás pálya is indokolttá válhat - derül ki a dokumentumból.
A piacok a Fed által már korábban is felvázolt optimista gazdasági növekedési prognózis és monetáris szigorítási pálya alapján három, egyenként 25 bázispontos kamatemelést tartottak valószínűnek az idén. Ebből a márciusi volt az első.
A Fed márciusi kamatemelése a hatodik volt a monetáris szigorítási ciklus 2015 decemberi kezdete óta. A következő évben, 2016-ban egy alkalommal emelt kamatot a Fed, majd 2017-ben három alkalommal, minden esetben 25 bázisponttal. A Fed gazdaságösztönző céllal 2008 és 2015 decembere között zéró közeli szinten tartotta az irányadó kamatot - írta az MTI.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket