Az USA elnökének golfozási szokásairól szívesen ír a külföldi sajtó, mert a korábbi években Trump folyamatosan támadta Obamát azzal, hogy túl sokat golfozik és nem elég jó a munkához való hozzáállása - olvasható a portálon.
A Washington Post számításai szerint Trump a beiktatásától számított időszakban, minden harmadik nap meglátogatott egy olyan intézményt, ami az ő nevét viseli, ezek közül igen sok ráadásul golfpálya. Az újság összesítése szerint Trump 9 hete foglalta el hivatalát és ezalatt már tizenháromszor sikerült beiktatnia egy kis golfozást a sűrű programjába.
Az Independent arról számolt be, hogy az is gondot jelent, hogy a Fehér Ház részéről igyekeznek eltitkolni, hogy pontosan mikor és mennyit golfozik az elnök. Trumpot riporterek hada követi minden útján, de legutóbb, mikor Virginia államban az egyik saját golfpályáján tartózkodott, akkor az történt, hogy az újságíróknak azt mondták az elnök tárgyaláson vesz részt, később viszont kiderült, hogy valójában golfozott.
Az elnök gyakori kikapcsolódását ráadásul az adófizetők finanszírozzák, becslések szerint ugyanis egy floridai kiruccanás, ahol az egyik kedvelt célpontja található, nagyjából két millió dolláros költséggel jár.
Sean Spicer szóvívő az újságírói kérdésekre úgy próbálta védeni az elnököt, hogy felhívta a figyelmet: attól még, hogy elutazik Washingtonból még ugyanúgy dolgozik és telefonon folyamatosan egyeztet hivatalos ügyekben. Arra a kérdésre, hogy miért titkolják akkor, hogy mikor és mennyit játszik, az volt a válasz, hogy az elnöknek is jár valamennyi magánélet.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére