A vállalaton belüli áthelyezés céljából kiadott tartózkodási (Intra-Corporate Transfer, ICT) engedélyt az EU-n kívüli cégek vezető állású munkavállalói, szakértői, illetve diplomás gyakornokai igényelhetik, amennyiben az adott vállalatcsoport valamely EU-tagállamban letelepedett tagjához helyezik át őket. Az ICT engedéllyel rendelkező külföldiek mobilitási engedélyt igényelhetnek, hogy egy, vagy akár több, valamely uniós tagállamban működő leányvállalatnál végezzenek munkát.
A magyarországi ICT-engedély kérelmezéséhez a külföldi munkavállalót foglalkoztató cégnek igazolnia kell, hogy az EU területén megvalósuló, vállalaton belüli áthelyezés során a munkatárs a legtöbb időt Magyarországon dolgozza le. Az engedély megszerzéséhez a vezető állású munkavállalónak vagy szakértőnek legalább három, de legfeljebb 12 hónapos, míg a gyakornokoknak legalább három, legfeljebb hat hónapos, folyamatos munkaviszonnyal kell rendelkezniük az adott cégcsoportnál.
Nem kaphat engedélyt az a dolgozó, aki munkaerő-közvetítő, illetve -kölcsönző megbízásából végez munkát egy vállalatnál. A hatóság emellett köteles megtagadni az engedély kiadását akkor is, ha a fogadó szervezetet kizárólag abból a célból hozták létre, hogy a vállalaton belüli áthelyezéseket elősegítse - mondta Ganzenmüller-Nagy Éva, a Baker&McKenzie szakértője.
Egy adott tagállamban kapott ICT engedély birtokában a munkavállaló bármely, 180 napos időszakon belül legfeljebb 90 napig jogosult az EU területén szabadon mozogni; Magyarországon a vállalkozáson, illetve vállalkozáscsoporton belül munkát is végezhet. Ha ennél tovább kíván itt tartózkodni, akkor Magyarországon hosszú távú mobilitási engedélyt kell kérnie. Az ICT-engedély érvényességi ideje az áthelyezés időtartamának megfelelő időszak, de vezető állású munkavállalók és szakértők esetén legfeljebb három, gyakornokok esetén pedig maximum egy év.
Jelentős könnyítést jelenthet az EU-n kívüli munkavállalók számára az új engedélytípus. Kérdéses azonban, hogy az ICT, illetve a hosszú távú mobilitási engedély hatékonyabb megoldás-e ahhoz képest, mint ha két külön engedélyt kellene beszerezni különböző EU-tagállamokban. Az ICT-kérelem benyújtásakor ugyanis a kérelmezőknek többek között igazolniuk kell szakértői tapasztalatukat, tudásukat, vezetői beosztásukat és azt, hogy egy vállalatcsoporton belül mozognak, illetve hogy az igazgatóság, a tulajdonosi kör felügyelete mellett látják el a tevékenységüket. Ez sokszor nem egyszerű feladat. A hosszú távú mobilitási engedély esetén nem kell igazolni a szakmai képesítést és tapasztalatot, valamint azt sem, hogy a munkaviszony bizonyos időtartamig fennáll, így ennek megszerzése egyszerűbbnek tűnik - tette hozzá a szakértő.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához