"Az Egyesült Államok továbbra is kiáll az emberi jogok és a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, miközben szövetségeseinkkel és partnereinkkel közösen vonjuk felelősségre a Lukasenka-rezsimet." - fogalmazott Biden a szankciók elrendeléséről szóló elnöki rendelet aláírását követő közleményében az MTI szerint. "Mindazoknak, akiknek fontosak az emberi jogok, a szabad és tisztességes választások és a véleménynyilvánítás szabadsága, ki kell állniuk az elnyomás ellen" - tette hozzá az amerikai elnök.
A Fehér Ház közlése szerint a mostani elnöki rendelet lehetővé teszi a Biden-adminisztráció számára, hogy szankciókat vezessen be a Lukasenka-kormány további tagjaival szemben, beleértve a fehérorosz gazdaság biztonsági, energetikai, dohányipari, építőipari és szállítási ágazatában tevékenykedő személyeket is. Az amerikai pénzügyminisztérium bejelentette, hogy büntetőintézkedéseket vezetnek be például a pénzmosással vádolt Fehérorosz Olimpiai Bizottság, valamint a Beloruszkalij OAO nevű állami vállalat ellen, amely a vádak szerint illegálisan finanszírozza a kormányt.
"Egy évvel ezelőtt a fehérorosz nép a demokrácia legalapvetőbb kifejezésén - a választásokon - keresztül igyekezett hallatni hangját, és alakítani saját jövőjét. A fehérorosz nép egyértelmű akaratának tiszteletben tartása helyett a Lukasenka-rezsim választási csalást követett el, amelyet egy brutális elnyomó kampány követett" - áll Biden közleményében.
A Fehér Ház a büntetőintézkedések mellett felszólította a minszki kormányt, hogy tegyen lehetővé független nemzetközi vizsgálatot a Ryanair légitársaság vilniusi járatának májusi földre kényszerítésével kapcsolatban, engedje szabadon az összes politikai foglyot, és kezdjen tárgyalásokba a demokratikus ellenzékkel és a civil társadalom szereplőivel.
Lukasenka a tavalyi - a fehérorosz ellenzék, valamint több nyugati ország szerint csalással megnyert - választás után a hatodik elnöki ciklusát kezdte meg. A fehérorosz elnök megválasztását követően az ellenzék hónapokon át tiltakozó megmozdulásokat tartott, amelynek következményeként több mint 35 ezer embert vettek őrizetbe és ezreket bántalmaztak, valamint zártak börtönbe.
Legolvasottabb
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából