A sztrájk folytatását egyhangúlag megszavazta a közgyűlésen részt vevő mintegy száz dolgozó - mondta a CGT szakszervezet részéről Denis Vavassori, aki annak a reményének adott hangot, hogy még a nap folyamán folytatódnak a tárgyalások a vezetőség és a munkavállalók között. A 324 méter magas tornyot üzemeltető társaság (SETE) ismételten rövid közleményben sajnálatát fejezte ki a zárva tartás miatt, és jelezte, hogy csütörtökön tárgyalóasztalhoz ültek a dolgozók képviselőivel, és a párbeszédet pénteken is folytatni kívánják.
A sztrájkolók ezúttal nem fizetésemelést követlenek, hanem a vállalaton belüli szociális párbeszédet hiányolják, és úgy vélik, hogy nem eléggé átláthatók a jövőbeni stratégiai döntések. Az Eiffel-tornyot a téli hétköznapokon mintegy 6-8 ezren keresik fel - a nyári főszezonban 20-25 ezren -, tavaly hatmillió látogatója volt. Egy évvel korábban még hétmillióan keresték fel, idén pedig 14 százalékos bevételcsökkenést várnak. A téli iskolai szünet a hétvégén kezdődik Franciaországban, ezért a belföldi turizmusnak köszönhetően a következő két hétben ismételten naponta legalább 20 ezer látogatóra számítana az Eiffel-tornyot üzemeltető cég.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését