Az átmeneti kormányt - a korábbi megállapodásnak megfelelően - Lukasz Papadémosz vezeti, s egyaránt tartalmaz minisztereket a két legnagyobb pártból, az eddigi kormányzó szocialistáktól (PASZOK), illetve az eddigi ellenzéki Új Demokrácia pártból.
Ezen felül, a görögországi demokrácia 1974-es visszaállítása óta először kerültek a kormányba a szélsőjobboldal képviselői is.
Az egyik szélsőjobboldali politikus a közlekedési miniszteri posztot, egy másik pedig államtitkári beosztást kapott a koalícióban, amely pénteken letette a hivatali esküt.
Legolvasottabb
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató