Elkészült a német autóklub (ADAC) legfrissebb tesztje a téli gumikról. Két gyakori méretet vizsgáltak, a jellemzően kisautókra szerelt 175/65 R14-es és a kompaktoknál gyakori 205/55 R16-os gumikat.
Kicsik, jók és rosszak
Kapcsolódó
A végeredmények széles skálán szóródtak: mindkét méretben volt olyan gumi, amely piros jelzést kaptak az ADAC-tól, ezeket jobb elkerülni a teszt szerint: a 175-ös kategóriában a Nankang Snow SV-3-ast, a 205-ös ligában pedig a Laufenn IFIT LW31-est nem javasolják.
A kisebb méretűeknél két gumi kapott "jó" értékelést, a Continental WinterContact TS860 és a Dunlop Winter Response 2, előbbi végzett az első, utóbbi a második helyen. Mindkét gumi valamivel több mint 70 euróba (23-24 ezer forintba) kerül a német piacon. A Firestone Firestone Winterhawk 3-as gumija lett a harmadik, ez a gumi csak "kielégítő" értékelést kapott, viszont jóval olcsóbb, az ADAC szerint 53 euróba (17 ezer forintba) kerül.
Nagyobbak, jók és rosszak
A 205-ös gumiknál három gumi ért el "jó" ereddményt. A kisebbek versenyében első helyen záró Continental WinterContact TS860-as vezeti ezt a rangsort is. A második helyen a Goodyear UltraGrip 9-es, a harmadikon pedig a Dunlop Winter Sport 5-ös szerepel. Mindhárom gumi 106-110 euróba (34-36 ezer forint) kerül darabonként. A negyedik helyet a Kleber Krisalp HP 3-as szerezte meg, ez olcsóbb a listavezetőknél, 77 euróba (25 ezer forint) kerül.
A 175-ös gumik részletes rangsorát itt, a 205-ösökét pedig itt nézheti meg. (Megjegyzés: A feltüntetett árak forrása az ADAC tesztje, a magyar piacon ettől valamelyes eltérőek lehetnek az árak.)
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Szorít az idő: csak pár napig válthatja be a nyugdíjas élelmiszer-utalványt, ha így járt
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat