Miközben továbbra is vita tárgyát képezi a kínai elektromos autókra kivetni szánt büntetővám az Európai Unióban, addig az Alfa Romeót, Fiatot, Citroent, Opelt vagy a Peugeot-t magába foglaló Stellantis egy ideje már azon ügyködik, hogy a Leapmotor-t Európában, azon belül is Lengyelországban gyártsák.
Amellett, hogy a kínai márka autói a vámok alól is mentesülhetnek ezáltal, az Automotive News Europe azt is hozzáteszi, hogy az első rendeléseket szeptember végétől fogadják.
Kapcsolódó
A Leapmotor T03 elnevezésű modell pedig mindössze 18900 euróba, vagyis mintegy 7,5 millió forintba kerül.
Azonban ennek megfelelően az autó paraméterei sem kirívóak, mivel 36,5 kilowattóra kapacitású akkumulátort kap, amivel legfeljebb 265 kilométert tud megtenni.
Beperelik a nagy autógyártót, átverve érzik magukat a részvényesek
A Stellantis egyesült államokbeli részvénytulajdonosai szerint a járműipari konszern eltitkolta előlük a cég növekedését visszavető tényezőket.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok