A kínai kormány új intézkedéscsomagot jelentett be a foglalkoztatás és a gazdaság stabilizálására, valamint a magas színvonalú fejlődés előmozdítására – közölte Csao Csen-hszin, a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság (NDRC) alelnöke a tárca hétfői sajtótájékoztatóján.
A kínai kormány ötpontos intézkedési csomagot dolgozott ki a foglalkoztatás támogatására, a külkereskedelem fejlődésének stabilizálására, a fogyasztás ösztönzésére, a hatékony beruházások aktív bővítésére, valamint a stabil fejlődéshez kedvező környezet megteremtésére.
A tervek szerint Kína
- ösztönözni fogja a vállalatokat a foglalkoztatás stabilizálására,
- bővíti a munkaalapú támogatási programokat,
- erősíti a külkereskedelmi cégeket,
- valamint a szolgáltatási fogyasztás és az autóvásárlások bővülését is támogatja.
- Emellett javítja a fogyasztási infrastruktúrát, és élénkíteni kívánja a magánberuházásokat.
A mai bejelentést megelőzően, múlt pénteken a Kínai Kommunista Párt csúcsszerve arról döntött, hogy Kína tartós gazdasági fellendülésének alapjait tovább kell szilárdítani. A testület kiemelte: törekedni kell a foglalkoztatás, a vállalkozások, a piacok és a várakozások stabilizálására, miközben a gyorsan változó külső környezet okozta bizonytalanságokra magas színvonalú fejlődéssel kell reagálni.
Kína a „külső környezet gyors változásainak bizonytalanságára” gyorsan és határozottan válaszolt, megtéve a szükséges ellenintézkedéseket. Ezzel párhuzamosan összehangolta a belföldi gazdasági munkát a nemzetközi kereskedelmi küzdelmekkel, és megerősítette a legrosszabb forgatókönyvekre való felkészülést.
„Akárhogy is változik a nemzetközi környezet, Kína a saját ügyeire fog koncentrálni”
– hangsúlyozta Csao.
Kína közölte, hogy felgyorsítja a korábban bejelentett gazdaságélénkítő programok megvalósítását, különös tekintettel a fogyasztás ösztönzését célzó kampányokra és az 5 billió jüan (694 milliárd amerikai dollár) értékű országos beruházási alap felhasználására. Csao szerint az intézkedések többsége várhatóan a második negyedévben lép hatályba.
Kína az idei évre 5 százalék körüli gazdasági növekedést tűzött ki célul, és az első negyedévben az ország gazdasága 5,4 százalékkal bővült, ami felülmúlta az elemzői várakozásokat.
Ugyanakkor szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az Egyesült Államok által bevezetett vámemelések a következő években a piac zsugorodásához vezethetnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux