A meghívást szerda késő este jelentette be Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója. Csütörtökön a kínai külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy megkapták a hivatalos felkérést, és hogy üdvözlik Washington lépését.
Nem hivatalos értesülések szerint a két fél heteken belül tárgyalóasztalhoz ülhet.
Röviddel azelőtt született a washingtoni felkérés a tárgyalások újraindítására, hogy Donald Trump amerikai elnök további 200 milliárd dollárnyi kínai termékre tervez pótlólagos vámot kivetni még szeptemberben.
Washington júliusban 34 milliárd dollár, augusztusban további 16 milliárd dollár értékű kínai termékre rótt ki büntetővámot. Peking ezzel megegyező ellenlépésről döntött.
Az Egyesült Államok és Kína között kereskedelmi háború dúl. Washington azzal vádolja Pekinget, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat.
Donald Trump amerikai elnök azt követeli Kínától, hogy nyissa meg jobban piacait az amerikai vállalatok előtt, és vessen véget az amerikai szellemi vívmányok eltulajdonításának. Trump azt is kifogásolja, hogy Kínának hatalmas kereskedelmimérleg-többlete van az Egyesült Államokkal szemben. Az amerikai kereskedelmi minisztérium adatai szerint a Kínával szembeni deficit tavaly elérte a 375,23 milliárd dollárt, ami az Egyesült Államok globális deficitjének csaknem fele.
A fotó forrása: AFP.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el