Az amerikai gyártó MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a következő 20 évben a kínai légitársaságok és lízingcégek 7690 új repülőgépet vásárolnak majd 1200 milliárd dollár értékben. Ezek többsége, háromnegyede keskenytörzsű lesz, viszont egyre nagyobb az igény a szélestörzsű utasszállítókra. A Boeing előrejelzésében kitért arra is, hogy az e-kereskedelem folyamatos bővülése miatt Kínában az áruszállító gépekre is egyre nagyobb a kereslet.
Randy Tinseth, a Boeing kereskedelmi típusokért felelős alelnöke az adatokat úgy kommentálta, hogy Kína folyamatosan fejlődő gazdasága fenntarthatóan emeli az életszínvonalat, egyre népesebb a középosztály, ez pedig növeli a légiutazás iránti igényt, illetve a kereskedelmet. Ezt a hatást erősíti az is, hogy a modern repülőgépek minden eddiginél hatékonyabban üzemeltethetőek.
Kitért arra is, hogy Kína sokkal nagyobb figyelmet fordít a légiközlekedés biztonságára, mint korábban, ezért a gépek karbantartására és a személyzet képzésére is nagyobb összegeket fordít. Ebből is adódik, hogy a Boeing 20 éves előrejelzésében a gépek eladásából származó bevételnél nagyobb összeget, 1500 milliárd dollárt vár ebből a szektorból.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
