Az üzemanyagok és a fűtőolaj árának változása nélkül számolt éves infláció 1,2 százalék volt a hivatal szerint.
Az alkoholos italok és a dohánytermékek ára 3,3 százalékkal, az egészségügyi termékek ára 1,8 százalékkal, a lakossági rezsiárak 1,1 százalékkal emelkedtek egy év alatt.
Ezzel ellentétben a ruházati cikkek ára 0,4 százalékkal, a kommunikációs díjak 1,5 százalékkal, az oktatási díjak 2,8 százalékkal csökkentek.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat módszertana szerint számolt harmonizált fogyasztói árak (HICP) havi alapon 0,4 százalékkal, éves alapon 1 százalékkal nőttek Németországban.
Legolvasottabb
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam