Kijelentette, hogy a jelenkor kihívásainak a tagországok legjobban akkor tudnak megfelelni, ha együttműködnek.
Juncker méltatta az unióban eddig elért eredményeket, és az EU elődszervezeteit megalapító, pontosan 60 évvel ezelőtt aláírt szerződésekre utalva azt mondta: "Vannak aláírások, amelyek nem halványulnak el" - írja az MTI.
Donald Tusk, a tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke egyebek között azt emelte ki, hogy a tagállamoknak az évforduló alkalmából meg kell újítaniuk szövetségüket.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt