Nagy-Britanniának nagyjából 50 milliárd fontot (60 milliárd euró, több mint a magyar GDP fele) kell kicsengetnie azzal párhuzamosan ahogy kilép az Európai Unióból - véli Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Korábban Christian Kern osztrák kancellár is ekkora összegről beszélt, ugyanakkor mivel Junckertől jött, ez eddig a legvilágosabb jelzés az EU részéről, hogy mennyit akar.
Éles vita lesz
Junckert a BBC-nek adott interjújában beszélt a brexitről. Hangsúlyozta, hogy az EU nevében eljárva nem akarják megbüntetni a briteket azért, mert elhagyják az államközösséget, ugyanakkor elemi kötelességük, hogy lehetőleg elejét vegyék további tagországok kilépésének. "Tudományos alapossággal kell kiszámolnunk a brit kötelezettségvállalásokat, azt az összeget, amelyet ennek alapján a brexit miatt Nagy-Britanniának fizetnie kell" - fogalmazott.
Kern korábbi megjegyzésére utalva a riporter megkérdezte tőle, hogy 50 milliárd fontra teszi-e ezt az összeget, mire az volt a válasz, hogy nagyjából igen. A "lelépési díjról" éles vita várható a brexittárgyalásokon, a londoni kormány miniszterei jelezték, hogy erősen vitatják az említett összeget - emlékeztetett az Iris Times.
Barátságos, de kemény
Juncker beszélt arról is, hogy a brexitet kudarcnak és tragédiának tartja. Megígérte, hogy az uniós tisztviselők baráti légkörben fognak tárgyalni a kilépés részleteiről és korrekt megállapodásra törekednek. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az európai intézmények nem naivak a folyamat megítélésével kapcsolatban.
Visszatérve a "lelépési díjra" világossá tette, hogy ezt a londoni kormány és a brit parlament korábbi kötelezettségvállalásai alapján kalkulálják. Szó sincs szankciókról vagy büntetésről. Végül megjegyezte, hogy az EU első számú prioritása lesz a szigetországban élő hárommillió uniós állampolgár, illetve a kontinensen élő egymillió brit jogainak megvédése.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin