Izrael a szombati terrortámadás után bejelentette, hogy háborúban áll. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a helyzet olyan súlyos, mint amikor Oroszország tavaly rátámadt Ukrajnára, szerencsére azonban erről szó sincs. Ugyan Oroszország azt speciális hadműveletnek nevezte: a valóságban az háború két ország hadserege között, ami jól elhúzódik, Izrael viszont sokkal inkább indított speciális műveletet, melynek során egy terrorszervezetet tervez felszámolni egy adott területen.
Háború vagy különleges művelet?
Oroszország ugyan kis erőt tervezett bevetni rövid időre, de végül lassan egész gazdaságát háborúsra állítja át, ráadásul a fejlett világ jó része azonnal szankciók alá vonta. Izrael esetében a világ támogatása teljes, hisz ő a megtámadott fél, ráadásul egészen brutális módon: nem a hadseregét támadták, hanem ártatlan civileket mészároltak le. Emellett más eltérés is van: lehet, hogy a terrorellenes hadművelet sokáig tart, de a heves, látványos, igazán háborús része valószínűleg gyorsan lecseng.
Mindazonáltal 300 ezer katonát mozgósítottak, akik értelemszerűen otthagyják munkahelyüket a szolgálat idejére, de vélhetően legtöbbjük hamar visszatér hétköznapi életéhez. És ami a legdöntőbb: Izrael ma már egy fejlett, mondhatni gazdag ország, melynek gazdasága sok mindent elbír. Ráadásul az ország 75 éves fennállása alatt sok hasonló, sőt komolyabb helyzet volt, amikor a szomszédos országok hadseregei támadtak az országra.
Fejlett gazdaság
Megalakulásakor Izrael rendkívül szegény ország volt, és még az 1967-es, illetve 1973-as háború idején sem a jómód várta a bevándorlókat. Most viszont egész más a helyzet: az ország az egy főre jutó GDP alapján Ausztria és Svédország szintjén áll, a világ egyik legfejlettebb gazdasága. Valutája, a sékel bő két százalékkal van lejjebb, mint a terrortámadás, avagy háború előtt, míg az orosz rubel Ukrajna megtámadása után a felére esett, és ugyan később átmenetileg magához tért, most ismét nagy mélységben van a háború előtti szinthez képest.
Természetesen még sok esemény is történhet, de vélhetően Izrael gazdasági helyzete és valutájának árfolyama nem fog lényegesen változni a közeljövőben. A turizmus most rövid időre megszakadt, de ahogy a 2001-es, repülőkkel elkövetett amerikai merényletek után is hamar visszaállt a légiforgalom korábbi szintje, vélhetően Izraelben is így lesz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához