A Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) szerda este ismerteti döntését, ami után ezúttal nem tart sajtóértekezletet Janet Yellen, jegybanki elnök. A Reuters által megkérdezett elemzők szerint a kamatdöntésről szóló közlemény valószínűleg utalást tesz arra, hogy a legközelebbi kamatemelésre júniusban kerülhet sor.
A FOMC előző, márciusi kamatdöntő ülésén 25 bázisponttal 0,75-1,00 százalékra emelte az irányadó kamatsávot. Az akkori döntést követően kiadott indoklás a folyamatosan erősödő gazdasági teljesítménnyel, a munkaerőpiaci helyzet javulásával és a jegybanki célhoz közelítő inflációval támasztotta alá a monetáris szigorító lépést. A közleményben egyúttal a Fed további, "fokozatos" szigorítási szándékáról adott egyértelmű jelzést. A gazdasági növekedést veszélyeztető kockázatokra pedig az elemzők által "enyhének" értékelt "nagyjából kiegyensúlyozott" kifejezést alkalmazta.
A FOMC legutóbbi kamatdöntő ülése óta vegyes előjelű makrogazdasági adatok láttak napvilágot. A gazdaság például három éve legkisebb ütemben, 0,7 százalékkal nőtt az első negyedévben, mert lanyhult a lakosság vásárlási kedve.
Az amerikai GDP 70 százalékát a személyi fogyasztás adja, így meghatározó súlya van a gazdasági növekedés alakulásában. Legfrissebb adat szerint márciusban jelentősen lassult az új munkahelyek számának a növekedése, de a munkanélküliség csaknem 10 éves mélypontra, 4,5 százalékra csökkent.
A Fed a 4,8 százalékos munkanélküliséget tekinti a "teljes foglalkoztatottságot" jelentő elméleti értéknek.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek