A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) kedden ismertetett közleménye szerint "nőtt a globális bizonytalanság azután, hogy a britek többsége az EU elhagyására szavazott".
A dokumentum szerint "a Brexit lehetséges kedvezőtlen hatásai miatt az OPEC 3,1 százalékról 3 százalékra rontotta a globális gazdaság idei növekedésére vonatkozó becslését".
Az OPEC először ismertetett előrejelzést a jövő évi olajkereslet-alakulás kapcsán. A jelentés összeállítói azzal számolnak, hogy a kereslet napi 1,15 millió hordóval nő, ami kisebb az idei évre várt napi 1,19 millió hordó bővüléshez képest.
Legolvasottabb
Diplomáciai pofon a kormánytól: partvonalra tették az amerikai nagykövetet
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Az Ukrajna támogatását akadályozó politikája miatt súlyos bűntetést kérnek Orbánra és Magyarországra
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Bennfentes gyanú: Mol-vezetők milliárdokat kaszáltak a Barátság kőolajvezeték leállásával
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Pénzeső a kkv-knak: újabb 200 milliárdot tol be a kormány