Az árengedmények főleg magánszállásokra, apartmanokra, kiadó szobákra és kevésbé forgalmas helyeken elhelyezkedő villákra is vonatkoznak, de három és négy csillagos szállodák is csábítanak akciókkal júliusban és augusztusban - idézte a cikket az MTI.
Ennek oka, hogy 40 ezerrel több kiadó ágyat regisztráltak idén Horvátországban, mint tavaly, és bár a kínálat nőtt, a kereslet a tavalyi szinten maradt.
Kapcsolódó
A magasabb kategóriás szálláshelyek az idén is elkeltek, vannak olyan városok, ahol tovább nőtt a turisták száma, ilyen Split környéke vagy Dubrovnik. A probléma azokkal van, akik újak a piacon, valamint, akik nem fektettek be, nem rugalmasak és nem növelték a szolgáltatások minősét. Az igények egyre nagyobbak, vannak, akik nem szombattól szombatig akarják eltölteni a szabadságukat, ahogy azt a horvát szállásadók meghatározzák, és olyanok is akadnak, akik a privát szállásokon is szállodai ellátást igényelnek, mint például a napi takarítás vagy a reggeli - mondta Boris Zgomba, a horvát utazási irodák egyesületének elnöke.
A turizmusban dolgozók szerint a magas adók miatt - amely a turizmus-vendéglátásban is 25 százalék -, nem versenyképesek a mediterrán piacon. Ráadásul nincs idegenforgalmi stratégia, óriási a munkaerőhiány, az ágazat magára van hagyva.
Eközben Gari Cappelli turisztikai miniszter elégedett az idegenforgalmi szezonnal. Az N1 horvát hírcsatorna egyik műsorában arról beszélt: az első hat hónapban két százalékkal több turista érkezett Horvátországba, mint 2018-ban, és szerinte az előfoglalások is a terv szerint haladnak. Az elmúlt fél évben 6,5 millió turista látogatott az országba, akik 26 millió vendégéjszakát töltöttek el.
A szakmai szervezet, a HUT szerint azonban májusban a rossz időjárás miatt volt kevesebb vendég, de júniusban is 3-7 százalékkal kevesebben foglaltak szállást az országban, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Legolvasottabb
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Nem szűnik meg teljesen, de szigorítanak a BNPL szabályain
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek