Horvátország elsődleges érdeke, hogy a szerbiai finomító zavartalanul működjön, és hogy a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat minél nagyobb mennyiségű kőolajat szállítson, betöltve stabilizáló szerepét Horvátország és a térség energiabiztonságában - jelentette ki Ante Susnjar horvát gazdasági miniszter kedden, miután az éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken keresztül a pancsovai finomítóba.
A miniszter elmondta:
arra számítanak, hogy Szerbia feltölti stratégiai készleteit, amelyeket az amerikai szankciók idején használt fel, és hogy a finomítói termelés akadálytalanul folytatódik, ami a Janaf számára is kedvezőbb üzleti eredményeket hozhat.
Susnjar hangsúlyozta:
Horvátország betartja az esetlegesen életbe lépő szankciókat, ugyanakkor aktívan támogatja a NIS kezdeményezéseit az amerikai hatóságoknál, mert alapvető érdek, hogy a szerbiai finomító működjön.
Arra a kérdésre, hogy a Mol esetleges részesedésszerzése a NIS-ben befolyásolná-e a horvát-szerb együttműködést, Susnjar azt mondta: nem számít változásra. Hozzátette: Horvátország és a NIS között hosszú évek óta sikeres az együttműködés, és eddig nem merültek fel kifogások az árképzés kapcsán.
Az OFAC 2025. december 31-én különleges engedélyt adott ki, amely 2026. január 23-ig lehetővé teszi a NIS számára a finomítói feldolgozás folytatását, a nyersolaj importját és egyes pénzügyi tranzakciókat. A döntés egyúttal lehetőséget biztosít arra is, hogy a vállalat 2026. március 24-éig tárgyaljon az orosz tulajdonban lévő vagyonrészek értékesítéséről, amely iránt a Mol-csoport érdeklődést mutat.
A NIS-ben az orosz Gazprom 11,3 százalékos, leányvállalata, a Gazpromnyeft 44,9 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik, míg a szerb állam közel 30 százalékos részesedéssel bír.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Rosszkor jött ez az adat a Fidesznek a választások előtt: inflációs sokk a szolgáltatásoknál
Kiborult a WHO - ezt nem teheti meg az Egyesült Államok
Kiderült, így változnak idén a Prémium Állampapír kamatok
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
Nem kell csodálkozni, hogy szétreped a fejünk, ilyen régen volt
Megérkezett a DÁP, mégis majdnem 16 millióan intéztek ügyet személyesen tavaly
Nagyot robbant a Lidl: holnaptól mindenki megindul a boltba
Félünk a nyugdíjtól, mint a tűztől