A tiltakozók menetét a demonstrációt szervező Civil Human Rights Front nevű jogvédő szervezet egyik vezetője mellett több hongkongi törvényhozó és ismert személyiség vezette. A jogvédő szervezet június 9-én és 16-án tartott hasonló, nagy tömegeket megmozgató demonstrációt, becslések szerint az előbbin egymillió, az utóbbin kétmillió ember vett részt.
A vasárnapi megmozduláson a tüntetők a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet végleges visszavonásán kívül egy olyan független bizottság felállítását is követelték, amely kivizsgálná a demonstrálókkal szembeni rendőrségi intézkedések jogosságát. A tiltakozók szerint a korábbi megmozdulásokon a rendőrség több alkalommal túlzott erőszakot alkalmazott velük szemben - írta az MTI.
Kapcsolódó
A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet - melyet Carrie Lam hongkongi kormányzó a tüntetések nyomására július 9-én "halottnak" nyilvánított, de továbbra sem vont vissza -, lehetővé tette volna, hogy a különleges közigazgatási státust élvező Hongkong olyan feleknek - köztük Kínának és Tajvannak - adhasson ki gyanúsítottakat, amelyekkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélne a lehetőséggel, és a politikai menekültek ellen használná fel, ráadásul visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást, már lezárt ügyekben is. A bírálók megkérdőjelezik a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát. Sokan Peking növekvő befolyását, és ezzel párhuzamosan Hongkong demokratikus jellegének további csorbítását látják a törvénytervezetben.
A törvénytervezet elleni tüntetések a múlt hónapban többször is milliós tömeget vonzottak. A tüntetők a jogszabály teljes visszavonása mellett már Lam lemondását is követelték. A tiltakozók több alkalommal összecsaptak a rendőrökkel, mindkét részről többen megsérültek. A demonstrálók esetenként különféle tárgyakkal dobálták meg a rendőröket, akik pedig paprikasprayt, könnygázt és gumilövedékeket vetettek be ellenük. Július elsején a tüntetők egy csoportja betört a kormányzati épületkomplexumba és megrongálta az üléstermet.
A SCMP információi szerint a hongkongi rendőrség a tüntetések kemény magját alkotó több mint 700 ember után nyomoz, akik a hatóságok szerint kulcsszerepet játszottak az erőszakos cselekményekben. A lap meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írja: a körözöttek többsége 25 éven aluli, sokan közülük középiskolások. Tajpeji aktivisták arról számoltak be, hogy a hongkongi tüntetők közül több mint harmincan Tajvanra a hongkongi hatóságok elől.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat