A szervezők szerint a résztvevők létszáma meghaladta a 230 ezret, a rendőrség ezzel szemben 56 ezerre becsülte a tiltakozók számát.
Carrie Lam hongkongi kormányzó június közepén határozatlan időre felfüggesztette a törvénytervezet tárgyalását, de ez sem volt elég a kedélyek lecsillapítására, mert a tiltakozók a javaslat visszavonása mellett már Lam lemondását is követelik.
Július elsején, miközben Hongkong annak évfordulóját ünnepelte, hogy 1997-ben visszakerült Kínához a brit gyarmati fennhatóság alól, tüntetők egy csoportja betört a kormányzati épületkomplexumba, és megrongálta az üléstermet.
A most vasárnapi demonstráción Ventus Lau Wing-hong, az esemény egyik szervezője úgy vélekedett: az egybegyűltek nagy létszáma annak köszönhető, hogy sokan kívánták kifejezni a kormányzati épületbe betörő tiltakozók iránti szolidaritásukat. Lau szerint a rendőrség túlkapásokra vetemedett a demonstrálókkal szemben, és a valós kockázatokhoz képest aránytalanul magas fokozatú készültségben és létszámmal vannak jelen a megmozdulás kulcspontjainál, amivel azt akarják sugallni - fogalmazott, - hogy az esemény veszélyes.
A szervező éppen emiatt arra kérte a résztvevőket, hogy őrizzék meg a demonstráció békés jellegét, és ne engedjenek az ellentábor provokációinak.
A vasárnapi megmozdulás célja az volt, hogy a tüntetések híre eljusson a szárazföldi kínai lakossághoz is, amely a hivatalos sajtóból nem értesülhet a demonstrálók álláspontjáról. A kínai média a megmozdulásokról szóló tudósításokban leginkább az erőszakos eseményekre és az azok mögött feltételezett külföldi manipulációra helyezi a hangsúlyt, és azzal riogat, hogy a kaotikus helyzet miatt Hongkong elveszítheti előnyös szerepét a globális kereskedelem és pénzügy színterein. A demonstrálók a hongkongi pályaudvaron és a turisták körében népszerű helyeken a Kína szárazföldi részén használt, egyszerűsített kínai írásjegyekkel írt tájékoztató füzeteket osztottak szét a kínai turisták között, akik a füzet mellé egy-egy édességet is kaptak ajándékba.
A SCMP által megkérdezett kínai turisták többsége korábban nem hallott a hongkongi demonstrációkról és a kialakult helyzetről. A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet, amely ellen hónapok óta egyre hevesebb tüntetések zajlottak a városban, elfogadása esetén lehetővé tenné, hogy a különleges közigazgatási státust élvező Hongkong olyan feleknek - köztük Kínának és Tajvannak - adhasson ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélne a jog adta lehetőséggel, a politikai menekültek ellen használná fel, ráadásul visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást már lezárt ügyekben is.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat