"November vége egy optimista menetrend" - mondta Charles Dallara egy frankfurti bankárkonferencián. Hasonló szellemben nyilatkozott egy görög kormányzati illetékes csütörtökön, aki szerint november végére legalább egy javaslat elkészülhet. Dallara szerint jövő januárban léphet életbe a megállapodás.
A tárgyalások csütörtökön kezdődtek meg a görög kormány és a magánszféra hitelezőit tömörítő Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) képviselői között, de görög kormányhivatalnokok már ezt megelőzően is felkerestek több külföldi államkötvény-tulajdonost, és a jövőben további tárgyalásokat terveznek velük.
Az euróövezeti országok állam- és kormányfői októberben állapodtak meg azokról az intézkedésekről, amelyek reményeik szerint lehetővé teszik az euróövezeti adósságválság hatékony kezelését. Az intézkedések egyik eleme, hogy a magánbefektetők - bankok, biztosítók - leírják a görög állammal szemben fennálló követeléseik ötven százalékát, azaz mintegy 100 milliárd eurót.
Korábban ismertetett tervek szerint a bankok minden 100 euró után 15 euró készpénzt és 35 eurónyi 30 éves lejáratú görög állampapírt kapnának, 6 százalékos hozammal, de az újonnan kibocsátott kötvények mégsem párosulnának euróövezeti garanciával, ehelyett a készpénzkifizetés jelentene ösztönzőt az európai pénzintézetek számára.
Legolvasottabb
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató