Két új kutatási és fejlesztési központot nyitott Romániában a német Hella autóalkatrész-gyártó, az egyiket Nagyváradon, a másikat pedig Iași-ban. Ezekben 400 szakember fog dolgozni - adta hírül a Maszol. A két városban szoftvermérnököket, hardverfejlesztő mérnököket, projektmenedzsereket, gépészmérnököket, rendszermérnököket fognak alkalmazni.
A vállalat az automatizálás, a számítógépek, a matematika, az elektrotechnika, az elektronika, a telekommunikáció és a fizika területén foglalkoztatna szakembereket.
A cég tájékoztatása szerint a befektetés pontos összege attól függ, milyen lesz majd a két munkaközösség teljesítménye, de mindenképp több millió euróról van szó.
Pörög az üzlet
A Nagyváradra tervezett központ főleg elektromos gépjárművekkel kapcsolatos fejlesztésekkel foglalkozik majd, az akkumulátorok kezelésével és feszültségátalakítókkal. A két központ a közelmúltban már meg is kezdte a működését, egyelőre minimális, tíz fő körüli dolgozói létszámmal.
A Hella a világ egyik vezető autóalkatrész gyártója. Romániában 17 éve van jelen a vállalat. Jelenleg három üzemet működtet az országban, Aradon, Lugoson és a Temesvár melletti Győrödön, és 4600 embernek ad munkát. A német vállalat tavalyi árbevétele 3,5 milliárd lej volt, a nyeresége pedig 86,8 millió lej.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező