Magyarországon az Opel Astra a legkeresettebb használt autó, amit a Volkswagen Golf és a Ford Focus követ - derül ki a Használtautó.hu internetes használtautó-keresési portál statisztikáiból.
Leginkább az 1 millió forint alatti és a 2-3 millió forintos autókat keresik a piacon. Az utolsó "békeévben", 2019-ben 800 ezer tranzakció történt a használtautó-piacon, míg a 2020-ban csak 779 940. Ezzel együtt hazai autópark ötöde a koronavírus-járvány ellenére gazdát cserélt.
Kapcsolódó
Eközben 2020 januártól decemberig 25 százalékkal, 2,48 millió forintról 3,11 millió forintra emelkedett az átlagár. Emögött az év végére látványosan erősödő keresleten túl a forint gyengülése és az emissziós és biztonsági előírások szigorodása áll. Az utóbbi miatt az új autók, valamint a külföldről érkező használtak ára is nőtt. Egyes modelleknél még az is előfordul, hogy az 1-2 éves példány gyakorlatilag az újkori áráért értékesíthető.
Magyarország régiós második
Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) nem csupán az újautó-eladásokról közöl statisztikát, hanem 2021 januárjára elkészítette az európai utakon futó, azaz az használatban lévő autók felmérését is. Ezt a személyautóktól kezdve a buszokig felöleli az aszfalton futó járművek teljes körét. A statisztika összehasonlítja a 27 EU-tagállam, továbbá az Egyesült Királyság, Norvégi és Svájc adatait.
- Az Európai Unió személyautó-flottája 1,8 százalékkal nőtt 2019-ben 2018-hoz képest, ami azt jelenti, hogy 242,7 millió autó fut az öreg kontinens nem kevésbé öreg útjain. Ehhez Magyarország 3,8 millióval járul hozzá az ACEA adatai szerint.
- Több mint 28 millió furgont használnak az európaiak, a legtöbbet, 6 milliót Franciaországban, Olaszországban 4,2, Spanyolországban 3,8, Németországban 2,8 milliót.
- Európa útjait 6,2 közepes és nehéz teherautó szántja, a legnagyobb, 1,2 milliós flottával Lengyelország rendelkezik, utána következik Németország kicsit több, mint egymillióval, illetve Olaszország kicsit kevesebb, mint egymillióval.
- Buszból 692 ezer van az EU-ban, amelyek közel fele három országban, Franciaországban, Lengyelországban és Olaszországban található.
- Az EU-ban használt autók átlagéletkora 11,5 év, Észtországban, Litvániában és Romániában több mint 16 év az autópark átlagéletkora. A legfiatalabbak az autók Luxemburgban és Ausztriában, 6,5 és 8,3 éves átlagéletkorral.
- Magyarországon az ACEA statisztikája szerint 13,5 év az autók átlagéletkora, aminél a tágabb régióban (beleértve a balkáni EU-országokat is) csak Szlovénia tud jobbat 11,7 évvel.
- Az EU autóparkjának csak 4,6 százaléka működik alternatív meghajtással, ezen belül 0,8 százalék a benzin-elektromos hibridek és 0,2 százalék a tisztán elektromos vagy konnektorból tölthető elektromos autók aránya.
- Az unió útjain futó haszongépjárművek közel 90 százalékát dízelmotor hajtja, a buszok esetén 94,5 százalék ennek a maghajtásnak az aránya.
- Az Európai Unióban átlagosan 569 autó jut ezer lakosra, ezen belül Luxemburg jár az élen 694-gyel és Lettország a sereghajtó 342-vel. Magyarország 390 autó jut ezer lakosra az ACEA adatai szerint, amivel csak Lettországot és Romániát (355) előzi meg a tágabb régióban.
- Lettországban és Magyarországon a háztartások felében nincs autó, míg a francia családok több mint 31 százaléka két autót tart.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722011649.jpg/240/?v=2024012201)
Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)