A tűzoltók megérkeztek a helyszínre, de nem olthatnak, mert a kábelek nagyfeszültség alatt vannak. A minisztérium szerint viszont ha lekapcsolják az áramellátást, akkor több tévé nem tudja majd sugározni adását. A kijevi tévénézők ugyanakkor arra panaszkodnak, hogy megszakadt kilenc tévé műholdas sugárzása, és egyes hírek szerint négy rádió adásait sem tudják fogni.
A tűzeset a kábelcsatornának azon a részén történt, amely a kijevi Melnikova utca alatt húzódik. Szemtanúk szerint olybá tűnik, mintha szándékos gyújtogatás történt volna. Egyes hírek szerint felrobbant a tévétorony melletti "kút", de a jelentésekből nem derül ki, hogy milyen kútról van szó, és hogy az hogyan függ össze a távközlési rendszerrel.
Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy tartva a provokációktól, a Nemzeti Gárda fegyveresei csütörtökön védelmük alá vették a kijevi tévétornyot.
A tévéközpont munkatársai szerint is szándékos gyújtogatás történhetett. Elmondásuk szerint a tévétornyot és a közszolgálati televíziót ugyan fokozottan védték a hatóságok, illetve a nemzeti gárda, de a föld alatt futó kábeleket senki. Azt is feltételezik, hogy belső munkatársnak kellett közreműködnie a gyújtogatásban, hiszen még az ott dolgozók zöme sem tudja, pontosan hol futnak a kábelek.
Az Ukrajinska Pravda című hírportál arról is hírt adott, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok úgynevezett "délkeleti hadseregének" követelésére leállították több, kábelen szolgáltatott, ukrán nyelvű tévécsatorna adásának sugárzását Luhanszkban és a Luhanszk megyei Szeverodonyeckben.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Nő a feszültség a magyar Boschnál is - bérharc a járműipari cégeknél
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve