A tisztségviselő szavai szerint még néhány részletkérdés maradt, erről azonban többet nem árult el. Kiemelte viszont, hogy Ukrajnában sürgősen nyugdíjreformra van szükség. Szavai szerint a rendszer rosszul működik, ezért a nyugdíjasok többsége nem kap tisztességes nyugdíjat. A kérdés azonban - mint mondta - még nincs napirenden.
Az ukrán szociális minisztérium adatai alapján több mint 80 milliárd hrivnya, mintegy 899 milliárd forint a nyugdíjalap hiánya, amelyet az állami költségvetésből pótolnak. A kormány fontolgatja emiatt a nyugdíjkorhatár emelését, amit Andirj Reva szociálpolitikai miniszter múlt pénteki sajtónyilatkozata szerint előbb-utóbb Ukrajnának meg kell lépnie. A tárcánál korábban ugyanakkor azt mondták, hogy az IMF-fel kötött hitelmegállapodás nem írja elő a nyugdíjkorhatár emelését Ukrajnában, csak olyan mechanizmusokat követel meg, amelyekkel a nyugdíjalap egyensúlyba hozható.
Ukrajnában 60 év a férfiaknál a nyugdíjkorhatár, a nőknél idén még 57, de fokozatosan emelik 60 évre. A nyugellátásra való jogosultsághoz legalább 15 év munkaviszony szükséges. A nyugdíj mértéke május 1-je óta legalább 1130 hrivnya (12 700 forint), a legmagasabb kifizethető összeg pedig 10 740 hrivnya (120 670 forint).
Az IMF küldöttsége legutóbb májusban tekintette át Kijevben, hogyan teljesíti Ukrajna a tavaly megkötött hitelszerződés feltételeit. Az IMF 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajna számára, amelyet négy éven át több részletben tervez folyósítani. A kölcsön első részletét - 5 milliárd dollárt - 2015. március 13-án, a második részletet - 1,7 milliárd dollárt - augusztus 4-én kapta meg Kijev.
A múlt héten, az IMF egyik fontos feltételének eleget téve, az ukrán parlament alkotmánymódosítást fogadott el a bíróságok működésének megreformálása keretében. Petro Porosenko elnök múlt pénteki kijevi sajtótájékoztatóján bizakodóan nyilatkozott arról, hogy Ukrajna időben megkapja a következő kölcsönrészletet a valutaalaptól.
Legolvasottabb
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Térképre tették Putyin féltve őrzött titkát: ebbe beleremeghet az egész NATO
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Hahó, nyugdíjasok! Aki ezt nem teszi meg néhány napon belül, az végleg lemarad
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop