A déli Schneeferner a gyors olvadás miatt elvesztette gleccser státuszát. "A Schneeferner jegének vastagsága jelentősen csökkent, és legnagyobb részén már a kétméteres vastagságot sem éri el, és valószínű, hogy már nem mozog" - írta az akadémia.
Még a legvastagabb folt is hat méter alá csökkent, holott 2018-ban még a tíz métert is elérte. A 2018-2022 közötti időszakban a gleccser felülete is a felére zsugorodott, jelenleg egy hektárnyi. Az akadémia előrejelzése szerint a megmaradt jég egy-két éven belül várhatóan teljesen elolvad - írja az MTI.
Az akadémia 1892 óta végez rendszeres méréseket a gleccseren, ezek most véget érnek.
A déli Schneeferner eltűnése azt jelenti, hogy Németországban csupán négy gleccser maradt: a Zugspitzéről induló Höllentalferner és a Schneeferner északi vonala, valamint a berchtesgadeni Alpokban lévő Blaueis- és Watzmann-gleccser.
Alig pár évük maradt a gleccsereknek
Az Alpokban és más hegységekben megfigyelt, a klímaváltozás hatásának tulajdonított gyors gleccserolvadást a 2000-es évek kezdetétől kísérik figyelemmel. A bajor környezetvédelmi minisztérium tavalyi jelentésében arról számolt be, hogy az éghajlatváltozás miatt Németország még ebben az évtizedben elveszítheti utolsó gleccsereit is.
A tudósok korábban úgy becsülték, hogy a gleccserek az évszázad közepére tűnhetnek el.
Egy 2021 áprilisában közzétette globális tanulmány megállapította, hogy a világ szinte valamennyi gleccsere egyre nagyobb ütemben veszít tömegéből, és ez okozza a tengerszint-emelkedés több mint 20 százalékát ebben az évszázadban.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)