Az esküdtszék kedden ítéletet hozott Derek Chauvin volt rendőrtiszt gyilkossági perében George Floyd, annak a fekete férfinak a halála ügyében, akit 2020. május 25-én egy igazoltatás során a járdára szorítottak, a nyakán térdeltek, többször jelezte, hogy nem kap levegőt, de a járőr nem hallgatott rá, és így megfulladt - foglalta össze az AP a történtek előzményét.
Az ítéletet, amely két napon át tartó, mintegy 10 órás tanácskozás után született meg, helyi idő szerint késő délután olvasták volna fel, amely a tavaly tavasszal kitörthöz hasonló zavargásoktól tart. A bíróság épületét betonakadályokkal és szögesdróttal vették körül, és az ítélethirdetés előtt a nemzeti gárda és más rendfenntartó erők több ezer tagját vezényelték ki a bíróság épületéhez Minneapolisban. Az ítéletet végül majdnem másfél órával később ismertették, addigra több amerikai nagy városban készültségbe helyezték a rendőrséget.
A hat fehér és hat fekete (vagy más etnikumhoz tartozó) emberből álló esküdtszék mérlegelte a gyilkosság, a nem előre megfontolt szándékból elkövetett emberölés (second degree murder) és gondatlanságból elkövetett emberölés (third degree murder) vádjait. Az esküdteknek egyhangú döntést kell hozniuk minden egyes vádpontban az ítélethozatalhoz vagy felmentéshez. Egyetlen elutasító döntés a tárgyalás érvénytelenségét eredményezte volna, bár az állam ezután újra bíróság elé állíthatná Chauvint. Végül egységes döntésre jutottak mind három vádpontban, végül mind a három vádpontban mondták ki bűnösnek. A legsúlyosabb vádpontért, gyilkosságért akár 40 év börtönbüntetés is kiszabható.
A városban az elmúlt napokban pattanásig feszültek az indulatok: nemcsak a Chauvin-ügy, hanem a 20 éves fekete férfi, Daunte Wright április 11-i megölése miatt is, akit ismét rendőrök lőttek le egy igazoltatás során Minneapolis külvárosában, Brooklyn Centerben.
Kedden Joe Biden elnök az ügyről tett nyilatkozatában azt mondta, "elsöprő erejű". Közölte, hogy hétfőn beszélt Floyd családjával, és "csak elképzelni tudja, milyen nyomást és szorongást éreznek". "Ők egy jó család, és békére és nyugalomra szólítanak fel, bármi is legyen az ítélet" - mondta Biden. "Imádkozom, hogy az ítélet a helyes ítélet legyen" - zárta gondolatait, ügyelve arra, hogy ne foglaljon állást és ne helyezzen nyomást az esküdtszékre.
Floyd halálának ügyét, a rendőri brutalitásról, a diszkriminatív hatósági bánásmód körüli vitát beárnyékolta, hogy 2020-ban országszerte tüntetések, amelyek túlnyomó többsége békés volt, de több alkalommal is fosztogatások történtek ezek alatt.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz