A General Motors közel 820 ezer terepjárót hív vissza a csomagtérajtóval kapcsolatos biztonsági probléma miatt.
Az autógyártó szerint a 2020-2024-es Chevy Silverado és GMC Sierra csomagtérajtójának kinyitásához használt elektronikus reteszelő mechanizmus rövidzárlatot okozhat, ha víz kerül a csomagtérajtóba.
Ennek következtében az ajtó véletlenül kinyílhat, miközben az autó parkol és így indulás után a csomagtérben tárolt dolgok kirepülhetnek.
Az Országos Közúti Közlekedésbiztonsági Hatóság honlapján közzétett jelentésben a CNN beszámolója szerint a General Motors azt jelezte, hogy több mint 130 panasz érkezett a csomagtérajtó kinyílása miatt. A cég szerint azonban az ajtó csak akkor nyílik ki, ha a jármű leparkolt.
„A karosszériavezérlő modulban (BCM) lévő vezérlőlogika megakadályozza a csomagtérajtó reteszének kioldását, amikor a jármű sebességben van, még akkor is, ha a BCM kioldó jelet kap a külső érintőpad kapcsolójától” – írták.
A autógyártó azt is közölte, hogy egy panasz érkezett hozzájuk könnyű sérülés és három kisebb anyagi kár miatt.
A visszahívás több mint 570 ezer eladott járműre vonatkozik az Egyesült Államokban és körülbelül 249 ezerre Kanadában.
A kereskedők a csomagtérajtót nyitó külső kapcsolót vízállóbb anyagra cserélik. A General Motors bejelentése szerint március 18-án kezdik tájékoztatni az ügyfeleket arról, hogy az autójukat érinti-e a visszahívás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le