A pénzt az államkasszába kell befizetnie a családnak kártérítésként azért, mert Suharto uralma idején hatalmas vagyonra tett szert korrupció révén. Az összeg mintegy 75 százaléka annak, amennyivel a család megrövidítette az államkasszát. (Arról nem szól a fáma, hogy a maradék 25 százalék miért marad a családnál.)
A szóvivő szerint a család kap pár nap haladékot a számla rendezésére, de ha nem fizet önként, akkor jogi lépéseket tesznek az összeg behajtására.
A 2008-ban elhunyt Haji Muhammad Suharto tábornok 32 éven át vezette vasmarokkal Indonéziát, mígnem 1998-ban a széles körű elégedetlenség és egész sor tömegtüntetés lemondásra kényszerítette. A család ezután is politikailag aktív maradt - Suharto lánya parlamenti képviselő -, ugyanakkor igencsak meggyengült a befolyásuk azután, hogy Indonéziában kiteljesedett a demokrácia.
Legolvasottabb
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd