A tavaly júliusban hatályba lépett szabályozás annak érdekében jött létre, hogy megakadályozza az olyan harmadik országokból származó támogatásokat, amelyek a gyanú szerint az unión belül tisztességtelen versenyt teremtenek – jelentette be szerdán a brüsszeli testület.
Két különálló konzorcium ellen indult vizsgálat, a román Enevo csoport és a kínai Longi óriásvállalat egyik németországi székhelyű cége, valamint a kínai állam tulajdonában álló Shanghai Electric két leányvállalata ellen.
A Bizottság a két konzorcium ajánlatát vizsgálja ki, amely egy 100 megawatt beépített kapacitású romániai fotovoltatikus park megtervezésére, megépítésére és üzemeltetésére vonatkozik, és amelyet részben az EU Modernizációs Alapja finanszíroz.
A vonatkozó rendelet szerint a vállalkozások kötelesek a közbeszerzési pályázataikat az EU-ban bejelenteni, ha annak becsült értéke meghaladja a 250 millió eurót, és ha a bejelentést megelőző három évben legalább 4 millió eurónyi külföldi pénzügyi hozzájárulást kaptak.
Az előzetes vizsgálatok alapján a bizottság úgy ítélte meg, hogy az említett két konzorcium esetében indokolt a részletes vizsgálat elindítása, mivel elegendő mennyiségű jel utal arra, hogy a belső piacot torzító támogatásban részesültek.
Az EU megelégelte a Kreml kínai beszerzéseit, újabb szankció jön
A kínai vámügyi főigazgatóság januárban közzétett adatai azt mutatták, hogy Peking és Moszkva kereskedelmi kapcsolatai 2023-ban rekordot döntöttek. Ezt az EU nem hagyhatja szó és szankció nélkül.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége