A gyártók és Európa legfőbb kereskedelmi szerve szerint új, átfogó vámrendszerre volna szükség ahhoz, hogy kezelhetőek legyenek a globális többletkapacitás piactorzító hatásai, továbbá, hogy megvédje a hazai gyártókat, melyeket a magas energiaköltségek és a gyenge kereslet sújtanak.
Kína a világ legnagyobb acéltermelő országaként idén várhatóan több mint 1 milliárd tonna acélt fog exportálni. Ez több, mint 2016 óta bármikor, a növekedés pedig rögtön feszültségeket okozott a kereskedelemben, többen is vámot kényszerültek kivetni az innen érkező importra.
Kapcsolódó
Az Európába irányuló közvetlen kínai export az egyes acéltermékekre vonatkozó védelmi intézkedése 2018-as bevezetése óta csekély mértékű ugyan, de az iparági szereplők szerint a máshonnan érkező magasabb behozatalok visszahatását szenvedi el. A kínai export mennyisége Genuino Christino szerint hatalmas volt – számolt be róla a Financial Times. Az ArcelorMittal pénzügyi igazgatója úgy látja, visszatért az iparág ahhoz a válsághoz, amelyet a 2015-ös és 2016-os magas kínai export gerjesztett.
Russell Codling, az indiai Tata Steel brit marketing- és üzletfejlesztési igazgatója szerint a jelenlegi piaci feltételek óriási problémát jelentenek az iparág számára, különösen a kereslet csökkenése miatt.
A német Salzgitter acélgyártó a lapnak azt nyilatkozta, a támogatott, költség alatti kínai acélexport áradata veszélyezteti az európai acélipar fenntarthatóságát, valamint azt, hogy azok alacsony szén-dioxid kibocsátásúvá alakuljanak át.
Szerintük az Európai Bizottságnak az eddigiekhez képest bátrabb intézkedéseket kellene hoznia, többek között egy olyan vámkezelési rendszert, amivel kezelhetővé válik a probléma gyökere, ami hatalmas kínai és más országbeli többletkapacitásban rejlik.
A német Thyssenkrupp Steel szerint az idei év első negyedében 30 százalékkal nőtt a laposacéltermékek behozatala az EU-ba. Ez a tendencia veszélyezteti az iparág zöld átállását biztosító beruházásait is.
Az EU eddig már több mint 40 vizsgálatot folytatott a dömpingelt vagy támogatott kínai áruk mindenféle exportjával kapcsolatosan, a fémek esetében a szerves bevonatú acéltermékekre, az alumíniumfóliákra, radiátorokra, a vas- és acélcsövekre, valamint a kötőelemekre büntetővám vonatkozik. A Bizottság pedig további kínai exporttal kapcsolatos panaszokat vizsgálja.
Azonban a Bizottság egyik kereskedelmi tisztviselője a lapnak azt mondta, nincs kedve harcba szállni Kínával az acél ügyében, miközben Brüsszel megpróbálja a tagállamokat rávenni arra, hogy hagyják jóvá a kínai elektromos járművekre kivetett vámokat.
Döntöttünk a kínai elektromos autókra kivetendő uniós vámokról
A büntetővámok ellen szavazunk – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Szijjártó Péter: Nem kapcsolatunk van az unióval, hanem mi magunk is az EU vagyunk
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat