Törökország fekete-tengeri gázmezőjének kitermelése az ígéreteknek megfelelően jövőre megkezdődik, és felgyorsultak a munkálatok, hogy a nemzeti hálózatba kössék az innen érkező földgázt – közölte Recep Tayyip Erdogan elnök szombaton a Reuters szerint.
Erdogan az északi Kastamonu tartományban tartott földgázvezeték-nyitó beszédében elmondta, hogy a tengerfenéken fekvő Sakarya gázmező első szakaszának tíz kútja közül kilencnél befejeződött a fúrás. A becslések szerint mint 540 milliárd köbméternyi földgáztartalék van a területen.
Remélhetőleg jövőre elkezdjük használni ezt a gázt - mondta Erdogan az átadáson. A tervek szerint a Sakaryából kitermelt mennyiséget külföldi piacokra is értékesítik majd.
„Egy fejlett földgázpiac kiépítésére készülünk, ahol több termék, több szerződés jön össze, hogy referenciaárakat képezzen” – ismertette a török elképzeléseket.
Az elmúlt hetekben Vlagyimir Putyin orosz elnök megismételte, hogy Törökországban viszonylag gyorsan létre lehetne hozni egy földgázközpontot, és azt jósolta, hogy egy ilyen piactéren számos európai vevő jelenne meg. Maga az orosz Gazprom most a törökök legfontosabb beszállítója, de ez hamarosan megváltozhat a hazai készletek kitermelésével. A Török Áramlat gázvezeték európai tranzitjának jelentősége így megnőhet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére