A nagykereskedőknél Lengyelországban már megjelent az első idei fólia alatt termesztett eper, amelynek kilója 21-26 zloty (1500-2000 forint) - íjra az onet.pl. Ez körülbelül a fele a tavalyi árnak. Egyelőre még kevés van, az időjárás miatt mintegy tíz napot késik a termés. Nem lesz sok a szabad földön termesztett eperből sem, mert a korai fajták teljesen elfagytak, a későn érőknél azonban jobb a helyzet.
A cseresznyetermés csaknem fele esett áldozatul az időjárásnak a termelők szerint, úgy vélik, csak fele annyi lesz, mit az előző évben, ami jelentősen növelni fogja az árat. Tavaly rekordmennyiségű termés volt ebből a gyümölcsből: 54 ezer tonnányi, és már a szezon kezdetén, azaz június végén 5-12 zlotyba került kilója fajtától függően.
Drágább lehet a meggy, a sárgabarack, a ribizli és a körte is, mert a hosszan tartó májusi fagyok ezeket is nagyon érzékenyen érintették. Abban reménykednek a termelők, hogy a később érő fajták mégis hoznak termést.
A nagykereskedelmi piacokon már van korai érésű magyar eper, de kevesebb, mint 2016-ban és magas az ára is: az előző évi 15 zlotyhoz képest közel 30 zloty kilója. A fiatal hazai káposzta darabja 3-4 zloty, de a fejek nagyon kicsik, viszont a Macedóniából behozottak nagyobbak és frissebbek a levelek, ennek megfelelően egy fej 5,5 zlotyt kóstál
Olcsóbb lesz a hazai paradicsom - ígérik, de ezt egyelőre nem látni. Ez a zöldség 30 százalékkal többe kerül, mint egy éve, a nagykereskedelem négy zlotyt kér egy kilóért. A rebarbara 20 százalékkal többe kerül, mint tavaly, pedig a lengyelek nagyon szeretik, elsősorban kompótnak és különféle desszertekhez használják.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az