A drágulásnak azonban nem az áprilisi fagykár a legfőbb oka. Az előzetes becslések alapján 5-10 százalékos lehetett a kertészetek, ültetvények vesztesége, ami töredéke a tavalyi 30-40 százalékos fagykárnak. Összességében a 80 ezer hektárnyi hazai gyümölcsös területből mintegy 15-20 ezer hektárt érintett a fagykár - tudta meg a lap. A gyümölcságazatnak az volt a "szerencséje", hogy nedves hideg árasztotta el az országot. Ez ellen pedig lehet védekezni, például fagygyertyákkal.
Nyugat-Európában viszont sok gyümölcstermő területen a hazánkban tapasztaltnál sokkal veszélyesebb száraz fagy pusztított. Emiatt jelentős terméskieséssel kell számolni, amely felhajtja az árakat. Észak-Olaszországtól fölfelé a németországi, belga és holland gyümölcsösökig, főképpen a német cseresznye- és meggytermő régiókig a száraz hideg akár 50-70 százalékos pusztítást is végezhetett.
A magyar piac túl kicsi, nem képes befolyásolni az európai folyamatokat, így a nemzetközi trendek húzzák magukkal a magyarországi árakat is. Áremelés eredményez például, hogy kevesebb lesz az import, illetve a magyar termés egy részét elszívja Nyugat-Európa. Nagy kérdés, hogy a spanyol, a dél-olaszországi termelők mennyire képesek majd pótolni a kieső termést.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az